Dénes Enikő: Miért?
s miért vagy közel, ha távol?
Úgy érzem néha, szerelmed elhagy...
kín ez nekem, mert mindig hiányzol.
Szerelmed lánca gúzsba kötött,
s otthagytál, hogy belőle éljek,
de lelkem titokban hozzád szökött,
hogy lássam arcodat, hogy ne féljek.
Vedd le rólam a láncokat, hogy lélegezni tudjak,
hogy beszívjam léted édes illatát,
és felkiáltsak: Te az enyém vagy,
s én a tiéd, míg eljő az ítélő kárhozat!
Oly sok mindent mondanék még,
de félek nem hallgatsz meg.
Vagy tán ennyi is elég?
Összezavarodtam, mint egy viharos görgeteg.
Ha egy pillanatra magadhoz ölelnél,
s azt mondanád mindez hazugság,
mert te értem, csak értem születtél,
én lennék az égen a fényes napsugár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése