Bűvölet

A szerelem csakugyan igazzá válhat.
Hiszen a csendnek teljesülne az álma;
Ha már az arcokon hű mosolyt találna
És halvány homályban maradna a bánat...

Eleinte még csak a szeretet árad.
Később megigézne, s valóra is válna;
Miként a tűz körül örömtáncot járna,
S még szemeiben sem látható, hogy fárad...

Fürge lábbal lépkedne tágas tereken,
De mégsem húznak rá ráncokat az évek.
Mivel már vállalja, hogy ő a szerelem,
S csak vele lehetnek az életek szépek!

Ennek tudatában azt festi az égre,
Hogy e tündöklésnek ne lehessen vége!


(Hóbor Gyula)