Levéltánc

Játszik az őszi szél
hulló falevéllel,
forgatja, ringatja
szellő-szenvedéllyel.
Feldobja, elkapja,
vele továbbszalad,
szárnyaló jókedve
nem csitul, nem lankad.

Végső a levéltánc,
elröppennek széjjel,
ki erre, ki arra,
útra kel a széllel.
Őket már nap csókja
nem érinti többet,
véget ér az útjuk,
s elérik a földet.

Legyen csodaszép az
utolsó keringő,
hisz közel már a tél,
fagyos és didergő,
csillanjon még egyszer
aranysárga színük,
mielőtt véget ér
fénnyel telt életük.

 

(Vörös Judit)