2013. szeptember 29., vasárnap

Szeretet utáni vágyunk...


Belső énjében minden ember teljes, és tökéletesen boldog. Csupán az ezt a belső magot körülvevő ego állapot okozza az elégedetlenség, beteljesületlenség, bosszúság és harag érzését. A szabadság, nyugalom és boldogság utáni bizonytalan vágy alapjában véve az eredeti létállapotunk utáni sóvárgás. (...) Szeretet utáni vágyunk alapjában véve a saját belső szeretetérzésünk utáni vágyakozás, amely szeretne ismét kapcsolatot találni a külvilággal. A bennünk élő belső én ezért arra vágyik, hogy kifelé sugározhasson, és fogadhassa más lények kisugárzását.


(Riekje Boswijk Hummel)

Olyan jó nekem, hogy újra itt vagy. (...)


Olyan jó nekem, hogy újra itt vagy. (...) Olyan vagy, mint valami csendes kikötő... az ember jól kipihenheti magát nálad.



(Ruth Wener)



Maradjon lelkem itt szívednél...


Maradjon lelkem itt szívednél,
Nálad, ki léte s álma vagy:
Nekem csak egy dicsőség kell, hogy
Téged boldognak lássalak!

 
(Endrődi Sándor)

Az igazi boldogság...


Az igazi boldogság olyan állapotot feltételez, amikor készek vagyunk a másik felé fordulni, át tudjuk adni magunkat egy tartós kapcsolatnak, el tudjuk magunkat kötelezni a barátság és a szerelem mellett, hajlandók és képesek vagyunk jót tenni...


(Guillaume Musso)

Csillagos éjeken...


Csillagos éjeken, hogy ha minden pihen,
Te vezetsz, szerelem, titkos ösvényeden.
A hold sejtő arca biztatva lép elő.
Balzsamot lehellő ekkor a lágy szellő,
S ég, föld rezgi velem azt a kéjt, izgalmat,
Amit szívem érez s miről ajkam hallgat.
Szeretlek! s az élet mi is volna nekem,
Ha te nem szeretnél, édes egyetlenem!


(Kemény Zsigmond)

Szeretni nem elég...


Szeretni nem elég, szeretni tudni kell, s tudni kell másokat is megtanítani a szerelemre. Hiszen a kéjt érzi a plebs is, sőt az állat is, az igazi ember azonban éppen abban különbözik tőlük, hogy a kéjt mintegy nemes művészetté alakítja, s ennek tudatában élvezi, teljes isteni értékét tudatossá teszi magában, s ezáltal nemcsak teste, hanem lelke is megtelik vele.



(Henryk Sienkiewicz)

A szív jósága...


A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog. Légy jó!


(Henryk Sienkiewicz)

Valakit, valamit...


Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget.
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.


(Endrődi Sándor)

Miért nem lehet...


Mit jelent az emberek sorsa a természethez, a naphoz, a csillagokhoz, a világokhoz viszonyítva? (...) Életünk csak egy másodperc a mindenség létéhez mérten. Miért nem lehet egyszerűen csak csodálni és boldogan élvezni a szépet?


(Ruth Werner)

Áprily Lajos:Ködös évszak előtt


Áprily Lajos:Ködös évszak előtt



Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.

A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.

Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,

s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.

Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.

S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.




Moretti Gemma: Még néhány évszakot


Moretti Gemma:
Még néhány évszakot


Ősz vég, télelő,
gyermekkedvem jöjj elő,
elindulok erdőt járni,
őszi fákat megcsodálni.
Az erdő most legpompásabb
ruhájában díszeleg,
ékesítik skarlátvörös,
sárga, bíbor levelek.
Világol mint csodalámpa
őszi lombok kavalkádja.
Jaj, eltűnt a kék ég selyme,
összetépték vad szelek,
felettem a szürke égbolt
esőt, havat rejteget.
Varjú károg kárörvendőn,
- biztatgatom lelkemet -
settenkedő, borús felhők
meg ne félemlítsenek.
Ősz vég, télelő,
deret, fagyot kedvelő,
lehullnak a színes lombok
zúzmarás lesz minden ág,
lehullik az első hó is,
megint szép lesz a világ.
Gyermekkedvem újra éled,
könnyű lábbal hóban lépked,
mindig tovább és tovább …
tán a tavaszt is elérem,
s az Urat, ki gondviselőm,
szíves szóval arra kérem:
ajándékozzon, ha lehet,
még néhány évszakot nékem.

Moretti Gemma: A jóban bízni


Moretti Gemma:
A jóban bízni


Könnyű pára takarja
az alkonyodó eget,
elbúcsúztak a fecskék,
elvitték a meleget.
Orvul bekerít a hűvös szél.
Fázom. Jó lenne átaludni a telet.
Az erdő is aludni készül,
a fűben nem szökdécselnek,
játékos fürge szöcskék,
nem hímezik a talajt
szárszorszép virágfejecskék
Elszomorít. Hiába bíztatom magam:
„Ne csüggedj. Az idő - hulló levél -
gyorsan repül. Ilyen az ősz,
akár a régmúlt többi.
Ezután tél jön, hópihés, didergős,
ha elolvad a hó, bújik a hóvirág,
újra tavaszi lesz majd a világ.
Várj. Próbálj meg a jóban bízni,
Tanulj türelemmel remélni.”
És ekkor a csendben,
a tintakék, hűvös estben,
- mit sem törődve az ősszel
a tél közeledtével -
egy tücsök kezdett el énekelni.

Moretti Gemma: Őszi kép


Moretti Gemma:
Őszi kép


Felgyújtotta az ősz az erdőt,
színes fáklya lett minden fája,
bordó, arany, bíbor színekben
az ég felé leng sok-sok ága.
Nincs füstje, csak a rőt avarnak
fanyar illata száll szelíden,
a part csendes, hullám se csobban,
halak alusznak lenn a mélyben.
Alkonyi felhők osonkodnak,
csapongó sirály szárnya rebben,
s a fák, a fény, minden, mi szép volt,
köddé válnak a szürkületben.


Levéltánc

Levéltánc


Játszik az őszi szél

hulló falevéllel,
forgatja, ringatja
szellő-szenvedéllyel.
Feldobja, elkapja,
vele továbbszalad,
szárnyaló jókedve
nem csitul, nem lankad.

Végső a levéltánc,
elröppennek széjjel,
ki erre, ki arra,
útra kel a széllel.
Őket már nap csókja
nem érinti többet,
véget ér az útjuk,
s elérik a földet.

Legyen csodaszép az
utolsó keringő,
hisz közel már a tél,
fagyos és didergő,
csillanjon még egyszer
aranysárga színük,
mielőtt véget ér
fénnyel telt életük.

 
(Vörös Judit)

 

" Ha nincs öröm, csak keresni kell:



" Ha nincs öröm, csak keresni kell:
Hiszen még a levél is, amely aláhull a fáról,
Mesél a csend vagy a lebegés boldogságáról."


(Elenor Hodgman Porter)

Túrmezei Erzsébet:Tanulgatom a csendet


Túrmezei Erzsébet:Tanulgatom a csendet



Nézem a tó fodrozó tükrét,
a felhők, fények játékát a vízen,
szeptemberi fák színesedő levelét...
és tanulgatom a csendet.


Magányos fák

 Magányos fák


Reszketőn hullik elém egy fáradt falevél,
az őszi szél dúdolva a múló nyárról mesél,
a fák hajolnak, ringatják ezer szín lombjukat,
leveleik bánattal hagyják el régi otthonukat.
Mint megannyi magányos vándor úsznak a légben,
kerengve, szállva repülnek a hideg, őszi szélben,
levél-arcukon a könny harmatcseppként gördül,
s lassú, fájdalmas tánccal földre hullnak végül.
Az öreg fák kopár ágakkal intenek,
ahogy tekeregve köröttük táncolnak a zord szelek,
levélkönnyükkel siratják fájó magányukat,
lassan, lemondón elengedik minden vágyálmukat.
A hideg szél süvöltve, sírva, fájón énekel,
ne bánkódj, lesz még kikelet újabb reményekkel,
ám a szomorú, magányos fák, mint szerető anyák,
fájdalommal búcsúztatják a hulló lombkoronát.
S hogy feledjék gyötrelmes, kínzó bánatukat,
a természet lágy ölén lassan elalszanak,
a tél féltőn borít rájuk hófehér szemfedőt,
puha, havas takaró alatt álmodnak szebb jövőt.


(Vajay Tiborné)

2013. szeptember 24., kedd

Mindnyájan vágyunk a szerelemre!


Mindnyájan vágyunk a szerelemre! Igaz? És miért? Mert ez az élmény tölt el minket viruló elevenséggel. Az érzékeink működnek, minden érzelem felerősödik, a hétköznapi valóság széthullik, és mi az egekben járunk. Tartson csak egy pillanatot, egy órát, egy délutánt, de az mit sem von le az értékéből. Mert olyan emlékeket őrzünk utána, amiket életünk végéig becsülni fogunk.



Csak két teljes ember...


Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg ő ugyanezt megteszi veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Ő úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell.


(Oravecz Nóra)

Valaki valahol...


Valaki valahol épp egy olyan partnerről álmodozik, amilyenek mi vagyunk, az összes hibánkkal és hiányosságunkkal együtt. (...) Ez a valaki nem is hibaként vagy hiányosságként, hanem egyéniségünk színfoltjaként tekint majd ezekre a tulajdonságokra. Tökéletesen igaza lesz.


(Richard Templar)

Átölel...


Átölel, de úgy, hogy érzem is. Ha hozzám ér, megnyugszom, mert tudom, minden rendben lesz, még ha totál káosz is most minden. Mellettem van, és érzem az erőt, azt, ami engem is erősebbé tesz, megnyugtat, de nem tör össze. Óvatos, de határozott. Szeret, de nem fojt meg. Támogat, és nem fog vissza. Kitart és hisz bennem. Bízom benne, ő meg bennem. Van ilyen. Megtalálhat, és meg is fog találni. De csak akkor, ha meg kell találnia. Ha nem, beletörődöm, elfogadom. Nem tehetem egyértelművé, hogy meg kell történnie, hogy meg kell kapnom. De ettől még minden áldott nap hiszek benne. És mint tudjuk, a hit csodákra képes - én meg azokra utazom.

(Oravecz Nóra)

Értük élünk...


Értük élünk, azokért a percekért, amikor valami megmozdul. Olyankor minden más. Nem csak elhiszed, hogy vannak csodák, hanem be is bizonyosodik, hogy léteznek. Amikor a Véletlen egyetlen pillanatban találkozik a Sorssal, képes teljesen megváltoztatni és felülírni az életedet. És van, hogy a másikét is.


(Oravecz Nóra)

Érzések kellenek...


Érzések kellenek. Legyen benne valami, fogjon meg, érintse meg a szívemet, és izgalmassá válik. Tegye az ellenkezőjét, és elsétálok mellette. Nem érdekel, nincs energiám arra, aki nem tud pillanatot teremteni.

 

(Oravecz Nóra)

Mindent másképp látsz...


Mindent másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked. Másképp tekintesz a szerelmedre, a gyerekedre, a barátodra, az anyádra és apádra vagy bárkire, még a kutyádra is: észreveszed bennük a csodát.



(Müller Péter)

Az Isteni szeretet...


Az Isteni szeretet az első, amit először érezhetünk életünkben. Az Ő szeretetét, vagy az iránta érzett szeretetet érezzük-e elsőként? Nehéz megfogalmazni, mert egészen kis gyermekként éljük át.


(Károlyfi Zsófia)


Vannak másodpercek...


Vannak másodpercek, egyszerre csak öt vagy hat adódik, amikor az ember hirtelen a teljesen elérhető örök harmónia jelenlétét érzi. Ez nem földi érzés; nem azt mondom, hogy mennyei, hanem azt, hogy az ember földi formában nem tudja elviselni.


(Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij)

Bartalis János: Mondd el...


Bartalis János: Mondd el...

Minden nap,
minden órában,
minden évszakban -
mondd el.

Mondd el
a növő vetésben,
amely lobog.
Mondd el
a virágzó fában,
amely felett
nászindulóját zengi
egy méhe-család.
Mondd el
a kicsi forrásban,
amely a tengerek felé siet.

Mondd el
a szélben, az esőben , a viharban,
amely fákat dönt
és hegyeket omlaszt.

Mondd el
a napsugárban,
amely rozsot és búzát érlel
és kenyeret ád az emberek
asztalára.
Mondd el a pacsirta dalában,
amely végig kísér
az úton.
Mondd el
a hajnal fényében,
amely felcsap,
mint tűzcsóva
a hegyek csipkéjén.

Mondd el
a reggelben,
mondd el
az estében,
mondd el
az éjszakában,
levelek álmában,
mondd el
a csillagok milliárdjai közt,
mondd el
a vizek zúgásában.

Mondd el
a szíved verésében,
szavad ritmusában.
Mondd el a győzelemben,
mondd el
a letörésben,
mondd el
a le nem törő
emberi erőben,
a kicsi fűszálban,
a hó alatt alvó csírában -
Mindenben mondd el.

A kasza húzásában,
a gépek kattogásában,
a sarló nyisszenésében,
a gyárak dudájában -
mondd el.
A gyalu harsogásában,
a kalapács csengésében,
a toll botladozásában
- napi munkádban -
mindenben mondd el.

Mondd el,
ami oly egyszerű,
oly magától értetődő,
oly természetes,
mint a virág,
mint a kőszikla,
mint a fa,
mint a madárhang,
mint az emberi beszéd
és mégis,
mégis oly nehezen
kimondható.

Mondd el,
Te ember! Emberek embere:
a világ szépségét,
az élet örömét,
amelyre annyiszor borul bánat.

Mondd el,

mondd el már egyszer -
az örök kimondhatatlant.

2013. szeptember 17., kedd

Ha azt szeretnéd...


Ha azt szeretnéd, hogy szeressenek, legyél szeretni való. Ne nyafogj, ne a fájdalmaiddal legyél elfoglalva, ne teremts újakat, csak azért, mert azt hiszed, hogy ezzel kivívod mások törődését, gondoskodását. Legyen jó veled lenni, csacsogni, amit kér, amire neki van szüksége. Így aztán nem maradsz egyedül. Szakíts időt mindenre és mindenkire. Csak rajtad múlik, hogy mire futja. És néha legyen időd a semmittevésre is!


(Kertész Zsuzsa)

Akik megélik...


Akik megélik az élet csodáját, csupán egyetlen ponton különböznek azoktól, akik nem: a szokásaikban. A vonzás törvényének használata életformájukká vált, így bárhová is mennek, bármihez is nyúlnak, csoda terem. Ők azok, akik folyamatosan - és nem csupán kivételes esetekben - támaszkodnak a bennük levő erőre.



(Rhonda Byrne)

Gyermekként...


Gyermekként a legtöbben átéltük azt a tökéletes állapotot, amikor minden jó, minden nap új izgalmakat és kalandot tartogat, és az egész élet olyan varázslatos, hogy semmi sem ronthatja el az örömünket. Csakhogy miközben felnőttünk, a felelősségek, a problémák és a nehézségek fokozatosan maguk alá gyűrtek bennünket, és elvesztettük illúzióinkat. A varázslat, amelyben valaha hittünk, szertefoszlott, köddé vált.
 


(Rhonda Byrne)

Egyetlen dolog van...


Egyetlen dolog van, amit tényleg fontosnak tartok egy nőben: a mennyei tisztaságú, igaz lélek. Bármit elviselek, ha ez megadatott... és semmit sem bocsátok meg, ha ez hiányzik.


(Thomas Hardy)

A szerelem bizalom...


A szerelem bizalom, a bizalom pedig, mint a leszakított virág, gyökér nélkül is tovább él.

(Thomas Hardy)

Ne felejtsd el!...


Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: "szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!" Ne felejtsd el!... Ide vissza kell találnod, mindig!

(Müller Péter)

Ady Endre: Az ősz muzsikája



Ady Endre: Az ősz muzsikája


Most is együtt a Csönd s a Lárma,
Az Ősz csak bennünk változott,
Ódon és nemes muzsikája,
Ha van szép szív, ma is megleli.

Színe, könnye, búja a régi,
Nótái is a régiek,
Tud altató szépet mesélni,
De fölváj régi sebeket is.

Szépek, akik ma élni mernek,
Egy-egy feledő mosolyuk:
Drága, élet-folytató gyermek
S minden könnyük felébredt halott.

Ady Endre:Milyen az ősz?...















Ady Endre:Milyen az ősz?...


A felhõ sem olyan, mint nálunk
És milyen más az õszi fény!
Nem csókol oly megejtõ csókkal,
Mint ifjúságom szép helyén.
-- Milyen az õsz? Olyan bûbájos
Álomba ringat most is ott?...
Megkérdeném, de messze vagytok
Százszor irigyelt boldogok.


Megkérdezem magától, édes:
Milyen az õsz? Oly szép talán,
Mint mikor egymásról álmodtunk
Sok fényes tündér-éjszakán?
-- Milyen az õsz? Az õszi rózsa
Nem hervadt, szép, mint egykoron,
Amikor együtt nézegettük
Elábrándozva boldogon.


Az õszi rózsa olyan szép volt
Akkor; most is emlékezem,
Hogy féltünk a korai dértõl,
Ha nézegettük kettesen.
Az õszi rózsa s mi szerelmünk
Milyen hamar elhervadott...
-- Milyen az õsz maguknál, édes?
A nap még most is úgy ragyog?


Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét
Magára, édes és reám,
Az az õsz volt a legszebb s maga
A legszeretettebb leány.
Ha eszembe jut, oly fájdalom
Égeti most is lelkemet...
-- Milyen az õsz maguknál, édes?
Annál szebb -- érzem -- nem lehet!


Itt hûvös õsz van. Lehullott már
Az elsõ, hideg õszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
-- Milyen az õsz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...


B. Huszta Irén : Őszi alkony







 


 






 

B. Huszta Irén :

Őszi alkony



Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.

Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!

Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.

Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.


Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez

 

 











 











Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez

...

elengedlek...

most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?

itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.



A fa éneke a lehulló levélhez - YouTube

2013. szeptember 12., csütörtök

Jó, ha van kihez visszatérni...



Jó, ha van kihez
visszatérni, de nincs borzalmasabb valakivel
magányosnak lenni.



(Pethes Mária)

Ma nem találom...


Ma nem találom azt, amivel jót tehetnék neked... Lehet, hogy néha ezt érzed. De miért "valamivel" akarsz jót tenni? Hiszen lehetnek napok, amikor semmire, ám mégis, mindenre szükségem van. Semmit nem kérek, mégis, mindent várok. És lehet, hogy te nem találsz. "Valamit" . Amivel jót tehetnél. De én megtalálom. A mindent. "Amivel" jót tehetsz. Téged.


(Csitáry-Hock Tamás)

Ha nem szeretnél...


Ha nem szeretnél, bárki lehetnék,
s ha nem szeretnélek, nem lehetnél
az egyetlenegy.


(Pethes Mária)

Szeretnék...


Szeretnék
szád sarkában álomízű
nyálcsepp lenni
emlékeztetni éjszakák
nappalok küszöbén
a bátortalan hajnali fényre.
Ébredés után
párnádon maradt
mélyedés lenni
mely puhán az ágyba
visszahívogat.


(Pethes Mária)

Az ölelés, ami közvetít...


Az ölelés, ami közvetít. Közvetíti a szerelmet, a benned élő érzéseket. Átadja a másiknak, és benne kapod meg az ő érzéseit.



(Csitáry-Hock Tamás)

Az ölelés...


Van az ölelés... Az ölelés, ami túl van minden szavakba foglalható érzésen. Az ölelés, amely kimondja ezt a nem létező szót. Az ölelés, amely titokzatos úton adja tovább a szív érted-dobbanását. Az ölelés, amely nem átölel, hanem körülvesz, magába zár, elrejt, megóv. Az ölelés, ami fényes nappalod és édes álmos éjjeled. Az ölelés, ami ételed, italod, társad, életed. Az ölelés, amelynek neve van, létezik, lélegzik, él. Az ölelés, aki szeret téged, érez téged, benned van. Az ölelés, aki magát adja neked ölelésében. Létezik ilyen ölelés.

 

(Csitáry-Hock Tamás)

A szerelmes ölelésben...


A szerelmes ölelésben nem csak a test vesz részt. Nem csak testi vágy él benne, hanem a lélek vágya is. A lélek vágyik arra, hogy a testek ölelésében teljesedjen ki a szerelem. Szerelem nélkül megérinteni a másik testét, eggyé válni vele olyan, mint egy gyönyörű torta cukor nélkül. Az adja meg az alapját, értelmét, amitől torta a torta. Az édes ízt. Az ölelés édes ízét, a lelkek közötti szeretet a szerelem adja.

 

(Csitáry-Hock Tamás)

Néha nem a szó kell...


Néha nem a szó kell... Nem a beszélgetés, nem az írás. A megoldás nem mindig a szó. Hanem egy ölelés. Amiben sokkal többet adsz minden szónál. Mert szavakban nem mindig találod el, amit hallani szeretne. De az ölelésben éppen azt fogja hallani. Amire szüksége van. Rád.


(Csitáry-Hock Tamás)

Demjén Ferenc-Jöjj vissza vándor


Demjén Ferenc-Jöjj vissza vándor



Elment a vándor
elvitte zsákjában a nyár minden ízét
erdők lombját és a rét tarka színét
mindent eltakar az ősz
s mi várunk bűvös kábulatban

Elment a vándor
útján a fecskék darvak mind elkísérték
elment messze, hol a fű zöld s az ég kék
hol nem tudják mi a hó
a nyár forró és mozdulatlan

Elmentek messze, mert ott a szívekbe nem költözik a tél
a vándor s a darvak most mind arra várnak, hogy elmúlik a dér
s újra visszatérnek a lángok a fények
szívünkbe új remények mind visszatérnek
régen elfelejtett emlékek égnek
ha a tavasz közelít

Elmentek messze, mert ott a szívekbe nem költözik a tél
a vándor s a darvak most mind arra várnak, hogy elmúlik a dér
s újra visszatérnek a lángok a fények
szívünkbe új remények mind visszatérnek
régen elfelejtett emlékek égnek
ha a tavasz közelít


Jöjj vissza vándor
Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét
Erdők lombját és a rét tarka színét
Hozd el szívünkbe a nyár melegét




Demjén Ferenc
- Jöjj vissza vándor - YouTube






Őszi hálaadás
 
Textus: Lk 17,11-19 – Tíz leprás meggyógyítása
 
Elment a vándor/elvitte zsákjában a nyár minden ízét/erdők lombját és a rét tarka színét/mindent eltakar az ősz/s mi várunk bűvös kábulatban
Elment a vándor/útján a fecskék darvak mind elkísérték/elment messze, hol a fű zöld s az ég kék/hol nem tudják mi a hó/a nyár forró és mozdulatlan
Elmentek messze, mert ott a szívekbe nem költözik a tél/a vándor s a darvak most/ mind arra várnak, hogy elmúlik a tél/s újra visszatérnek a lángok a fények/szívünkbe új remények mind visszatérnek/régen elfelejtett emlékek égnek/ha a tavasz közelít
Jöjj vissza vándor/Hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét/Erdők lombját és a rét tarka színét/Hozd el szívünkbe a nyár melegét…” Demjén Ferenc: Jöjj vissza vándor
Elfutott a nyár, …nem tudom, hogy vagytok ti vele testvéreim, de ilyenkor mindig ezek az édes-keserű érzések töltenek el, megint elfutott egy nyár, pedig ünnepre, s ha ünnep, akkor örömre, mégpedig a hálaadás örömére, ünnepére hívtak össze a harangok.
Bevallom őszintén, számomra ez az ünnep a legszebb. Legszebb, mert a miénk. Legszebb, mert őszinte, legszebb, mert tiszta és világos üzenetet hordoz, s sokszor azon gondolkodom, hogy milyen kár, hogy ennek az ünnepnek nincs adventje, s így talán nem is tudunk kellő képen felkészülni rá, pedig hát lehet-e kedvesebb dolog Istennek annál, hogy gyermekeiként megállunk egy kicsit, mert eltöltötte szívünket a hála érzése… és ezt el szeretnénk mondani, meg szeretnénk osztani a mi teremtő Istenünkkel.
Aztán arra is gondolok, hogy talán jó ez így. Jó ez, mert így legalább nincs piacra dobva, nincs semmi olyan vetülete, amelyet ez a pénzéhes világ a maga bóvli áruival be tudna szennyezni, el tudna ferdíteni… mert ez az ünnep nem az ajándékok vásárlásról, nem a nagy akciók és leárazások veszik el a szemünk világát, ez az ünnep egy őszinte tiszta érzésről szól, a hálaadásról.
Elfutott a nyár, és annyi minden történt velünk. Annyi élmény kavarog még bennünk. Mintha csak tegnap lett volna. Mintha csak tegnap indultunk volna világvárosok felé, mintha csak tegnap váltottunk volna jegyet kirándulásainkhoz, mintha csak tegnap érkeztek volna meg rég nem látott ismerőseink, hazalátogató gyermekeink, rokonaink, jó barátaink, és lám… a bőröndjeink már rég a szekrényben vagy az ágy aljában, az érkezők már rég vissza tértek, s talán már a búcsúzás pillanatában kimondott s olyan fontosnak tartott ígéreteinket is elfelejtettünk… dolgozni kell, menni kell, élni kell tovább hétköznapjainkat. De nem csak a nyárról van szó, hanem egy egész esztendő élményeiről, történéseiről, vándorlásáról, és íme a visszatérés, a számot tevés, a számadás és a hálaadás ideje.
Megdöbbentő a példázatban az arány, de üzenetében mégis tagadhatatlan igazságot hordoz: a tíz Jézus által meggyógyított betegből csak egynek jut eszébe az, hogy ezt a jótéteményt illene legalább szavakban kifejezve megköszönni.
Sokan indulunk útnak. Ki-ki járja a maga útját, és mindannyiunknak mások az élményei, mások a történések, olykor kibírhatatlanul hosszú és göröngyös az az út, amelyen végig kell menni, míg mások a sikerek e sima útján robognak… és mégis minden út végén ott áll valaki, aki mindannyiunkat vár,  összeköt, számon kér: és nincs menekvés vallani kell:
- Jöttem a sikerek útján, és köszönöm Istenem, hogy nem engedted megvakulni szemeim, nem engedted megkeményedni a szívem, és megmaradhattam emberi méltóságomban, és köszönöm, hogy adhattam és segíthettem másoknak is.
- A születés örömének útján jöttem, és köszönöm, hogy családomat új élettel, új reményekkel áldottad meg, és adj erőt a családnak nevelni a gyermeket szeretetben, egészségben.
- A betegség hosszú ösvényén ballagtam ide atyám, de mégis köszönök minden percet, amikor láthatom felkelni a napot, amikor együtt lehetek szeretteimmel, akiknek a szeretete gyógyít, és add, hogy még sokáig együtt lehessünk. És köszönöm az erőt az imádkozáshoz, köszönöm a türelmed, és a hitem, hogy tudjak imádkozni a legyen meg a te akaratod szerint.
- A fájdalom, a gyász, könnyes völgyéből, koporsó mellől szólítalak Istenem, hiszen kiszakadt az én életemből az, akit annyira szerettem, mégis köszönöm az együtt töltött időd, köszönöm az ő életét, az ő életének tanulságait. És köszönöm a hitem, hogy bár búcsúzni kell, a te világodban úgy is össze érnek a lelkek.
Íme testvéreim, az élet minden helyzetében lehet hálát adni, és van amiért hálát adni, még akkor is, ha az nehezebb élethelyzetekben hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a sok jót, amit azelőtt ajándékul kaptunk, mert nem tudunk se előre se hátra tekinteni, mert megrekedünk… pedig sokat meríthetnénk így a múltból, sokat tanulhatnánk, és persze töltekezhetnénk abból a gazdagságból, azokból az ajándékokból, amely már a miénk, s akkor talán mind a tízen visszatérnénk.
Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
„Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!”
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Egy kis lépés: hálaadás. És már is több vagyok. Gazdagabb vagyok, mert a hálás ember, elégedett – nem beletörődő! – ember. Az elégedettség békességet szerez, a bégesség pedig boldogságot, s a boldogság gazdagság.
Így ünnepeljünk testvéreim, megelégedett-hálás- boldog szívvel… és visszatér a vándor, szívünkben a nyár örök édes íze, a színek, az illatok, az új remények. Ámen!

                                                           


Buzogány István
Nagyvárad
2009. szeptember 27.



Éltél már át olyan pillanatot...



Éltél már át olyan pillanatot, amikor a leghalványabb kétely nélkül tudtad, hogy a helyeden vagy? A jó úton jársz? Talán olyasmit is, hogy átléptél egy határon, átugrottál egy akadályt, vagy miután szembekerültél valami bevehetetlen hegycsúccsal, hirtelen valahogy a túloldalon találtad magad? Amikor langyos az éjszaka, a szellő hűvös, és egy dal vitt végig a csendes utcákon. Amikor érezted magad körül az egész világot, és a részének tudtad magad - része lettél a zsongásnak -, és minden olyan jó volt.


 

(Chloe Neill)
 


2013. szeptember 9., hétfő

Nagyszerű dolog...


Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. (...) A szívében őrzi Őt, ott védi, oltalmazza. És engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod Őt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Engedni, hogy úgy éljen, ahogy a szíve, lelke vezérli, ahogy neki a legjobb. Ahogy szüksége van rá. Elengedni, de nem elhagyni. Hanem messziről figyelni Őt, messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel. És hinni, hogy egy napon visszatér. Bízni benne, érezni, hogy szeretete visszavezeti hozzád.


(Csitáry - Hock Tamás)