2013. június 20., csütörtök

Egymás helyett

 














Egymás helyett
 
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
 
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim 
Hazajáró lobogását látom.
 
De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom.
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
 
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban éppen ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
 
Ha találkozunk egy másik csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.
 
(Reményik Sándor)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése