Pál Kata:
Magányos ébredés
Szemedre kacér álmot rajzol a hajnal,
éj gyönyörét már lopva viszi messze,
testednek bársony illata lágy sóhajjal
reszketve mereng még kezembe.
Gyűrt lepedő őrzi titkon nyomát
a lágyan csobbanó éji sikolynak,
csókkal melegített ajkak vágyán
már elhaló, de sóvár szavak fakadnak.
Puha álmokat szőttek az éjjeli árnyak,
s én ébren őriztem minden vágyadat,
csak kábultan néztem, hogy suhan a mába,
míg simítod lágyan édes tegnapomat.
Szempárként, fájón éget a reggeli fény,
elrabolja tőlem az éjszaka csendjét,
kíváncsiságom ott pihen korai titkod neszén,
még féltve ölelem magamhoz éjnek minden percét.
Tested simuló lángja hiányodba hűlni kezd,
reszketeg semmi akad csak kereső ujjaim közé,
magány fémesen hideg karja már nem ereszt,
ágy puhán ölel, mintha hiányod sejtené.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése