2012. november 26., hétfő

Dóczi Székely Gábor: Aki szeret



Dóczi Székely Gábor:
Aki szeret
 
aki szeret,
az mezítelen,
mint a kisgyerek

nem lebeg már
tengelyén eláll
csak a szíve fáj

nem tévelyeg,
nem is mérlegel,
él az élete

nem kallódik,
nem is szabódik,
mindig ajtót nyit

aki rajong,
bizony nem hajlong,
de rab s szomjazó

aki szeret,
bár mezítelen,
mégsem didereg

 

16 megjegyzés:

  1. Kedves Anna!

    Köszönöm!

    Üdvözlettel:
    dszg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor!

      Én KÖSZÖNÖM!

      Üdvözlettel: Anna :))

      Törlés
  2. dóczi székely gábor2/04/2013

    Kedves Anna!

    Küldök még egy verset.

    ÉLET(ÉRZÉS)

    Néha mezítlenné válunk
    s ráébredünk a káoszra.
    Ébrenlétbe csap az álmunk
    s üdvünket átok átkozza.

    A Paradicsom gyakran kísért:
    élettel játszik rest halálunk.
    Mérgezett kútra járunk vízért
    s néha mezítlenné válunk.

    Hiába dugjuk részecske
    zsongítóba találomra
    a világot s a gépeket...
    ráébredünk a káoszra.

    Nincs sehol rend, amely megtarthat:
    csak a zűrzavarra vigyázunk.
    Lelkiismeretünk az, mely elaltat,
    de ébrenlétbe csap az álmunk.

    Özönhomokba siklik Noé s a lány.
    Boldogságmadár tollát fosztja
    hasztalan vezeklés gyanánt
    s üdvünket átok átkozza.

    S jaj, az üdvöt átok átkozza
    s ébrenlétbe csap az álmunk,
    de ráébredünk a káoszra
    s néha mezítlenné válunk.

    Üdvözlettel:
    Gábor (Dóczi Székely)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :( Szomorú, szép vers. :)

      Köszönöm, kedves Gábor!

      Üdvözlettel: Anna

      Törlés
  3. SZERELEM


    Az arc elkülönült a többitől.
    A százszor olyan, akár az egyszer.
    A bőr izzik, sápad sőt kihűl.
    A szív szimplán százötvenet ver.

    Tolmácsa egyedül a szempár,
    melytől föltámadna, ki épp kidől.
    Hósivatagban is tavaszt csen rád.
    Egy arc elkülönül a többitől.

    Nem tudod mikor, honnan és mi.
    Az ok titok, s csak annyi, hogy tetszel.
    Kutak nyílnak és mind artézi.
    A százszor olyan, akár az egyszer.

    Meg kell adnod magad, holott győztél.
    Ajándéktól duzzad a retikül...
    Nem kell már dobpergés a csöndért.
    A bőr pírban izzik és kihűl.

    A megfoghatatlan megfogható.
    Az egész világ most érted perel.
    Tombol egy földöntúli adó.
    S a szív akkor százötvenet ver.

    A szív, ha megáll is, százötvenet ver.
    Bőröd Napban lángol mégis kihűl.
    A százszor olyan, akár az egyszer.
    Az az arc külön vált a többitől.

    dóczi székely gábor



    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lélekből írt vers...
    Szeretettel gratulálok kedves Gábor!

    Üdvözlettel: Anna :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anna!

      Nagyon köszönöm! Különos öröm a tetszés és elismerés ("a szép, ami érdek nélkül tetszik")...

      A Megbántás című versem - korábban küldtem - talán nem érkezett meg...

      Köszöntöm: Gábor

      Törlés
  5. Kedves Gábor!

    Sajnos nem érkezett meg! Lehetséges a vers újraküldése?

    Köszönettel: Anna

    VálaszTörlés
  6. Kedves Anna!

    Köszönöm kedvességét! Küldöm.

    Üdvözlettel:
    Gábor


    MEGBÁNTÁS


    A megbántás esélye oly nagy!
    Mi mindig rosszul szólunk s rosszkor.
    Elefánt vagyunk a porcelánboltban
    s a gangon jut eszünkbe, hogy szavunk rombol.

    Véljük csak, hogy érzékenyek vagyunk.
    Más felé alig, magunk felé hosszan
    hajlik szent kezünk, kárál szavunk az unt.
    A megbántás esélye oly nagy.

    A recept, hogy ne a gangon légy fickó ma!
    Mert az élet előbb utóbb megorrol.
    A játszmákból eltűnik a sok cicoma,
    aztán megint rosszul szólunk s rosszkor.

    Puhán kéne lépdelnünk újra,
    mint egy puma, a törékenyt se torolva.
    Egymás idegein a lángot elfújva,
    de elefánt vagyunk a porcelánboltba’.

    Mert bizony kellene: igen-igen, nem-nem.
    Nem utánozva semmit a gonosztól
    s bent a házban lennénk bár figyelemmel,
    ne a gangon eszmélnénk, hogy szavunk rombol.

    Csak a gangon látjuk, hogy szavunk rombol,
    s elefánt vagyunk a porcelánboltban…
    Mert mindig rosszul szólunk s rosszkor.
    Jaj, a megbántás esélye oly nagy.

    Dóczi Székely Gábor

    VálaszTörlés
  7. Szomorú tény, a vers minden egyes sora tükrözi a valóságot! :((
    Attól, hogy törtetünk előre ebben a rohanó világban, mit sem törődve másokkal, néha még juthat idő egy kis emberségre.

    Köszönöm a megosztást....Anna

    VálaszTörlés
  8. Kedves Anna!

    Ez végül is nem lenne megosztandó, de más elérhetőség híján itt írok Magának. Hamarosan elkészül a nyomdában Glossza című könyvem, amelyből szánnék egyet Magának. Ha elfogadja, kérem adjon meg egy címet, ahová elküldhetem majd.
    Üdvözlettel: Dóczi Székely Gábor (dszekelygabor61@gmail.com)

    VálaszTörlés
  9. MINDENNAPI BÉKE





    A mindennapok békéje

    az egyik legnagyobb ajándék.

    S olyan ennek megélése,

    mintha látóvá válva látnék.



    Mint amikor a kifelé

    egy lesz azzal, ami befelé.

    S nincsen különbség a között,

    hogy tűrné, szeretné, tisztelné.



    A mindennapok békéje

    az egyetlen, az igazi idill,

    hogy szüntelen kényszerekből

    szabadon és lobogva kiríj


    dóczi székely gábor

    VálaszTörlés
  10. ÁRPÁDHÁZI SZENT ERZSÉBET IDÉZÉSE

    (részlet)


    Sohse volt akkora erőm, mint neked.
    Mozgó hegyeid még ma is szaladnak.
    Az igazi hit nekem csak integet.
    Rózsáid szebbek, mint kövekből Karnak.

    Erőt erővel visszaverni szabad?
    Róma egykor így, de utóbb a hitre tett.
    Hisz a felhőből Isten szava fakad.
    Sohse volt akkora erőm, mint neked.

    Nem akartál mindent síkká tenni.
    Vannak ilyen ötletei az agynak.
    Sina’ hegye a minden, a többi semmi.
    Mozgó hegyeid még ma is szaladnak.

    A mustármag. S a hegyen épült város.
    Az ember oly könnyen lesz hitszegett.
    Porból jön és szüntelenül sáros…
    Az igazi hit nekem csak integet.

    Kenyerünk a kézben gyakran megkövül.
    Kosaradban kenyérként is rózsák laknak.
    A sorrend: kő kenyér rózsa, s a lét örül.
    S rózsáid szebbek, mint kövekből Karnak.

    Mert rózsáid szebbek, mint kövekből Karnak.
    Az igazi hit nekem csak integet.
    Mozgó hegyeid még ma is szaladnak.
    Sohse volt akkora erőm, mint neked.

    Dóczi Székely Gábor

    VálaszTörlés
  11. ÉLET - PILLANAT

    Az élet mindig az adott pillanat,
    Mit enged az ég s földön se tiltanak.
    Az élet mindig a múlt, az emlék,
    S mit a jövőtől remélünk: a kell még.

    Tolongás, jövés-menés, forgatag,
    - Ma már sok helyütt szaglik bombaszag -
    Életnedvünk e közben kiapad.
    Az élet mindig az adott pillanat.

    Ha belsőd vezérel: öntörvényű vagy.
    Ha külső: szíved csak sorvad… elnyűtt tag.
    Meg kell látnod a szót - tolladon a tinta vak -
    Mit enged az ég s földön se tiltanak!

    Újra és újra körbe kell tekintened
    A hegyről, s figyelni, ki int neked:
    Abbahagyhatod vagy vezekelj még?
    Ez az élet mindig a múlt, az emlék.

    És vízre kell szállnod, hogy mélyre láss.
    A napi robot nem emel föl... Elás.
    A vágy, vágy híján is hergeli az elmét.
    A jövőtől, mit remélhetünk: a kell még.

    Mit a jövőtől remélünk: a kell még.
    Az élet mindig a múlt, az emlék.
    Mit enged az ég s földön se tiltanak,
    Az az élet, a megadott pillanat.

    Dóczi Székely Gábor

    VálaszTörlés
  12. NYOMOT HAGYNI



    Nyomot úgy is hagyhatunk,
    Ha eltűnünk nyomtalanul.
    Nem emlékektől függ a nyom.
    Ami ember: elavul.

    A kép, ami tovább él,
    Oly hamis, oly esetleges.
    Látszatra mint a jó ebéd,
    De ott a fekete leves.

    Vagy piedesztálon ülsz,
    Ráöntve bonthatatlanul.
    Nem árthat soha semmi,
    Hisz Pál vagy már, nem Saul.

    De a kép nem te vagy, se így,
    Se úgy. Az valaki más.
    Elavultál és eltűntél,
    Mi végre eme új imázs?

    A létbesimítás a nyom.
    Itt és ma hagyni pici jót.
    Egy igét. S mert nem csak evvel
    Élünk, mellé egy friss cipót.

    Nyomot úgy is hagyhatunk,
    Ha eltűnünk nyomtalanul.
    S akkor egyre megy, ha utód
    Elhallgat, dicsér vagy szapul.





    NYOMOT HAGYNI



    Nyomot úgy is hagyhatunk,
    Ha eltűnünk nyomtalanul.
    Nem emlékektől függ a nyom.
    Ami ember: elavul.

    A kép, ami tovább él,
    Oly hamis, oly esetleges.
    Látszatra mint a jó ebéd,
    De ott a fekete leves.

    Vagy piedesztálon ülsz,
    Ráöntve bonthatatlanul.
    Nem árthat soha semmi,
    Hisz Pál vagy már, nem Saul.

    De a kép nem te vagy, se így,
    Se úgy. Az valaki más.
    Elavultál és eltűntél,
    Mi végre eme új imázs?

    A létbesimítás a nyom.
    Itt és ma hagyni pici jót.
    Egy igét. S mert nem csak evvel
    Élünk, mellé egy friss cipót.

    Nyomot úgy is hagyhatunk,
    Ha eltűnünk nyomtalanul.
    S akkor egyre megy, ha utód
    Elhallgat, dicsér vagy szapul.


    Dóczi Székely Gábor


    VálaszTörlés