2012. május 31., csütörtök

A szerelmesek...













A szerelmesek leggyönyörűbb pillanatai némák. A csendben mintegy felhalmozódik a szerelem, s aztán csendesen kivirul.
 
(Victor Hugo)

Az őszinte szerelem...























Az őszinte szerelem nem fárad el soha. Csupa lélek, hát nem hidegül el. Az izzó szénkatlant elborítja a hamu, de a csillagot nem.
 

(Victor Hugo)

„Tisztánlátók”
















Százdi Sztakó Zsolt: „Tisztánlátók”

Valahogy más vagy, mint a többiek, pedig te nem is akarsz különbözni tőlük, de ők  mégis éreztetik veled, hogy te igenis más vagy, mint ők. Összesúgnak a hátad mögött, ha megjelensz, és magadon érzed kíváncsi, néha meg egyenesen tolakodó tekintetüket.

Mégis az a legrosszabb, amikor sajnálni kezdenek, holott neked egy mosoly jobban esne. Egy mosoly, amivel maguk közé fogadnának, amivel éreztetnék, hogy te is közéjük tartozol... Mert hát te se a Marsról jöttél, te is szeretnél szeretni. És tudsz is, jobban, mint ők, igazabbul, mert a te szeretetedet nem lehet megvásárolni, olcsó trükkökkel elvakítani, hogy aztán jöjjön a keserű felismerés... Mert téged el kell fogadni, téged fel kell vállalni.


Sokszor úgy érzed, hiába minden: feladod, de akkor találkozol valakivel, aki egy öntudatlan mozdulattal, arcának néma játékával elárulja, hogy szükség van rád is. Hiszen te egészen más perspektívából látod a világot, mint ők, nevezzék bár ezt tisztánlátásnak. Egyszerűen csak jobban tudod, mi a fontos és mi nem, talán mert te a legfontosabbat már elvesztetted. Téged már nem vakít el az élet csillogása, ami oly sok embert elvakít, mielőtt rájön, hogy az, amit igaznak hitt, csupán talmi aranyak csillogása, vásári kóklerek olcsó bűvész trükkje.


Természetesen ingyen senki se juthat ehhez a tudáshoz, és te is megszenvedted, amíg ráébredtél a Tudásra. Nagy szavak? Lehet. De hát a nagy szavakat is ki kell mondani. Neked vagy másnak, mindegy. Annak, aki rájuk lel. És senki se irigyeljen téged, mert téged az élet kényszeríttet ebbe a szerepbe, és te csak elfogadtad. Kicsit úgy érzed magad, mint azok az aszkéták, akik önként vállalt szenvedéssel jutottak a Tudás birtokába, csakhogy neked nem adott esélyt az élet a választásra. És nem volt szabad elsüppedned az önsajnálatban, mert akkor felülkerekedik benned az ego, és akkor te is önzővé válsz, aki a környezetét ugyanúgy gyötri, mint ahogy ő gyötrődik, vagy a kábulatban keresel vigaszt. Mindkettőre tudsz épp elég példát. Szerencsére sokan kerülik ki a csapdákat: és lesz belőletek tisztánlátó.

Az illúzió






















 
Sztudva Péter: Az illúzió

Számomra ismeretlen úton indultam el, hogy közelebb kerülhessek hozzád. Nehéz lenne megnevezni, hogy pontosan mi is ez, de az biztos, hogy felkavar. Mindent, amiben hittem egy pillanat alatt szertefoszlott, amikor megpillantottalak. Egy kicsit édeskés az érzés, mégis beleborzongok. Szinte fáj a jelenléted, és ugyanakkor rettenetesen hiányzol. Akkor is, ha a közelemben vagy. Még nem tudom, hogy az út merre vezet, de rábízom egy belső hangra, amely vezérel a veszélyes csapdák tengerei között. Ilyenkor rád gondolok. És rám tör az érzés. Teljesen védtelennek érzem magam. Te is érzel ilyet?
Sokan állítják, hogy az élet egyszerű. Ők bizonyára olvasták a sors könyvét, de a rólam szóló oldalak biztosan hiányoznak, és ezért érzem másképp helyzetemet. Most is, mint már annyiszor, egyedül tettem meg a rejtekhelyre vezető kis ösvényt, melyet csak neked akartam megmutatni, hogy élvezhesd velem azt, amit én életnek nevezek. Néha meg-megbotlom egy-egy kisebb akadályban, és eszembe jut, hogy hasonló a helyzet, mint mikor végre úgy érzem, igen, itt az alkalom. Most elmondom neked. De félek, hogy...
Magam sem tudom mitől. Hisz a csalódásokon már túl tettem magam. Átléptem ezen az állapoton?
Leülök kedvenc kősziklámra, mely már annyira szívemhez nőtt, hogy eme hűvös napon is melegít, már csak azzal is, hogy hatalmassága csendbe burkol, s ettől úgy érzem, hogy szinte érzi, erre van szükségem. Nézek ki a fejemből, bámulok a messzeségbe, hisz mesés látvány tárul elém. S a szívemmel látom azt, ahogy megnyílik előttem a táj. Közeli fa lombjai között, egy eltévedt feketerigó bújt meg, félve attól, hogy egyedül maradt. És egy húr pattan el érzelemmel felhangolt szívemben, ahogy keserű éneke a párja után sír. Reccsen egy ág a hátam mögött, hirtelen fordulok hátra, és erősen remélem, hogy te közeledsz felém, holott tudatom tudja, hogy csak a zsenge fadarab adta meg magát, a kemény hideg dermesztő erejének. Később engem is elér, és a testembe mar. Talán mégsem fáznék ennyire, ha tudnám, hogy az illúziók, amelyekbe ringatom magam, meleg takarókká válnának. És bársonyos anyaguk közé simulhatnék, amikor csak kedvem tartja. Tudod, az érintésed szinte megbéníthatna, lágy hangod, mint a mennybe hívogató angyal érinthetne, mint aki arra csábít, hogy repüljek a fellegek felett. Pillantásod tükrében megtalálhatnám az éltető fényt, tested illata eszembe juttathatná a természet hívó szavát, forró ajkad, mint tűz perzselné az enyémet, s mégis azt kívánnám, hogy legyek inkább hamu, mintsem fagyos szent. És az ölelésed a pillanatot, hosszú évekké nyújthatná, ha te is akarod.
Szemem világa ismét a táj nyugalmába vész. Hallom, ahogy a föld lélegzik, ahogy a szellő suttog a fák között, és érzem az előbújó nap sugarának édes simogatását. Szabadnak és könnyűnek érzem magam.
Mindezt feláldoznám egy veled töltött percért. A természet az egyetlen oltalmazóm, aki befogad minden előítélet nélkül. De most úgy érzem, hozzád is tartozhatnék. De ez csak álom. Sőt, ábránd. Az én kis titkom, magányos szívemben. A te életed másról szól. Mindenben a legjobbat keresed, a tökéletest. Ami számomra szent, semmibe veszed, ahogyan engem is. Mert uralkodni akarsz a dolgok felett. Hogy ne lássanak sebezhetőnek. De te is csak halandó vagy. És ezt én pontosan tudom.
De ez is csak hamis illúzió, egy szánalmas idea, s a porba sújtanál, ha ez kiderülne. Mert szép félelmeid gátat szabnak szabad akaratodnak, és te ezt félsz megvallani magadnak és nekem, még akkor is, ha érzed, hogy így van a lelked legmélyén. Ezért vagy olyan távoli és elérhetetlen. De eljön majd az idő, amikor levetkőzzük gátlásainkat, szembeszállunk félelmeinkkel. Aznap beköszönt a szivárvány, s csillogása hidat emel szíveink között. Attól a naptól kezdve már együttes erővel, egymásra támaszkodva haladunk az élet tekervényes csigalépcsőin előre. Egymáshoz bújva telepedünk a szikla árnyékába, és nem félünk a naplementétől. Őszinte szívvel gyönyörködhetünk a csillagok varázsában. De hol késik ez a perc? Miért várat magára? Miért áll a boldogság útjába?
Hiszen én itt vagyok. Meztelenül. Mindentől megfosztva, ami számomra szent. Nincs másom, amivel megajándékozhatnálak, csak a szívem. A gondolataimban csak te létezel. Emléked fogva tart. És ilyenkor a lelkedhez szólok, mert hiszem, hogy meg tudom érinteni. Most, ebben a felemelő pillanatban. És ha megmutatod nekem, talán újra hinni fogom, hogy létezik boldogság, mert akkor lesz életemnek értelme. És ez egy kétbetűs szó: Te.
 

Elmondhatatlan
















Sztudva Péter: Elmondhatatlan
 
Csak a szavad hiányzik,
Mely érzést fakaszt,
Forró lüktető szívben.
Csak a hangod hiányzik,
Mely felcsendül halkan,
Ha nyugalmam nincsen.
Csak az érintésed hiányzik,
Mely kényszeríthet arra,
Hogy létezésemben higgyek.
Csak a kezed hiányzik,
Melyben ott él a tavasz,
S honnan a szerelem kikel.
Csak az illatod hiányzik,
Mely a testemhez tapad,
S miből belélegzem ízed.
Csak a szemed hiányzik,
Tükrében életem halad,
S meglelem benne hitem.
Csak az a szó, hiányzik
Egy gondolat, mely szabad,
S ami kifejezhet mindent.
Csak az a perc hiányzik,
Mikor megsúghatom halkan
Hogy szívem, csak a tied.


2012. május 30., szerda

Himnusz a szerelemhez
















Edith Piaf:
Himnusz a szerelemhez

Összedőlhet fenn a magas ég, leomolhat minden ami ép,
egy a fontos, hogy te szeress, minden más, csak semmiség.
Veled alszom, veled ébredek, testem láng, ha hozzám ér kezed,
lehet minden, csúf a földön, ha szeretsz, nekem már minden szép.

Olyan ember voltam én, aki élt csak könnyedén, vonzott minden csillogás,
hittem ez lesz végzetem, senki nem segít ezen, soha nem leszek már más.
Aztán fordult a világ, hordanék bohóc ruhát, ha te tőlem ilyet kérsz,
lila hajat hordanék, érted bármit megtennék, bármit amit tőlem kérsz.

Összedőlhet fenn a magas ég, leomolhat minden ami ép,
egy a fontos, hogy te szeress, minden más, csak semmiség.
Örök életet élhetnél velem, várna ránk a kéklő végtelen,
mert a földi boldogságtól, halhatatlan lesz a szerelem.

Aki szeret, kétszer él...















Aki szeret, kétszer él. A szerelem csodálatosan gazdagítja az embert, akár több életre elegendő gyönyörűséget is nyújthat.

(Vavyan Fable)

Igaz szerelem
















Igaz szerelem
 

Amikor egymásra néznek, előbb megfényesedik, majd felragyog a szivárványhártyájuk. Végül kiolvashatsz a szemükből mindent, ami a szerelem: gyengédséget, csodálatot, vágyat, titkot, varázst.

(Vavyan Fable)

Fuchs Éva - Szerelem



















Fuchs Éva - Szerelem

Az egy meg az egy végösszege, maga lehet a végtelenség...

Általában az egyik ember lehúzza magához a másikat. Az egyik szeretne léggömbként felszállni, a másik csupán holt súly rajta. Két ember, egy férfi meg egy nő, ha igazi lélektársak, egy megadott létidőben találkozva képesek együtt felszállni léggömb-párban.

Miről ismerjük fel a lélektársunkat?

Amikor megismerkedünk, azonnal nagyon jó barátok leszünk. Olyan embert kell keresnünk, akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna, de egyre jobb lesz, aki iránt a bizalmunk erősödik a megpróbáltatások után. Mellette rájövünk, milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számunkra. Az a lélektársunk, akinél a zár, amelybe a mi kulcsaink illeszkednek; az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják. Ha eléggé biztonságba érezzük magunkat ahhoz, hogy megnyíljunk, igazi énünk előbújhat, és valóban teljesen önmagunk lehetünk. Azt szeretheti bennünk a másik, akik vagyunk, nem pedig akiknek látszani szeretnénk. Mellette nem számít, bármi is történik körülöttünk, mi ketten biztonságban vagyunk saját kis világunkban. Az a lélektársunk, aki osztozik a legtitkosabb törekvéseinkben. A lélektársunk mellett az életünk életre kel.

Hasonlóságnál sokkal fontosabb a kíváncsiság. Ha nem vagyunk egyformák, akkor megvan az a csodás lehetőségünk, hogy bevezetjük a másikat a saját világunkba, hogy beavatjuk mindabba, amit szeretünk, amiért lelkesedünk. Életünk végéig folytathatjuk az együttes felfedezéseket.

Utálatos az a házasság, amely elszürkíti az embert, amelyik képmutatóvá teszi, vagy ketrecbe kényszeríti az embert, amely korlátokat jelent. Létezik olyan, amelyben mindkét ember még szabadabbá válik, mint amilyenek egymagukba lehetnének. A rohanó cselekvés az, ami semmit sem jelent.

A lényeg az, mi zajlik kettőnk között. A körülöttünk lévő dolgok - tárgyak, a hely, ahol élünk, életünk eseményei: csupán üres díszlet. Egyetlen dolog számít, amikor földi életutunk végére érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem, amely belőlünk fakadt.

Fuchs Éva: Nem véletlen



















Fuchs Éva: Nem véletlen


Miért szép?
- és miért nem?
Mert nem vagy itt velem,
de szorítod két kezem,
mert édes fejed súlyát,
ölembe mégis érezem.
Mert hajnal van, két óra,
szemem kinyílt hívó szódra.
Hiszed vagy sem, itt vagy
akkor is, ha nem vagy.
Bár a távolság mérhetetlen,
mégis itt vagy, s ez nem véletlen...
 

2012. május 29., kedd

Don' t Let Me...

Hozzám érkezel



















Hozzám érkezel

Tavasz illata bódított, lágy szellő

susogva borzolt fát és bokrokat,
andalított a zene - bennem
egyetlen gondolat - vártam Rád,
mert hiába a messzi távol,
hozzám érkeztél vissza,
az én csókom vágytad,
lehunyt szemeid mögött is,
csak az én arcomat láttad.
Két karod kitártad s én repültem
feléd, olvadni ölelésben, újra érezni
édes csókod ízét, elmerülni abban
a percnyi boldogságban, mikor a
szemembe néztél, ott volt a ragyogás
minden szerelemes pillantásban.
Szívem a szívedhez ért - s ha a szó
ki is fogott rajtad - azt elmesélte
ajkamon, játékos forrón az ajkad.
Májusi orgonák bólogattak, az égen
kósza felhők úsztak, csipkés hópárnái a
ránk figyelő, szikrázó csillagoknak.
Percek voltak csupán, vagy egy egész
élet? - nem tudom - de már sohasem
félek, mert itt vagy velem, rám figyelsz,
engem becéz minden szavad, s a
földi lét rohanó idejében, megállt
szerelmet adni, egy boldog pillanat.

Carie*

Olyan volt ő...
















Olyan volt ő
mint a jótétemény maga
mint egy virágos kert illata
mint az a valótlan kéz
amely olykor-olykor
mély álomba merített
mint az az ajándék
amit nem kértem soha
és boldoggá tett ha megérkezett.
Mindenét megkívántam
és mindenét nekem adta.
 
(Kassák Lajos)

Vannak pillanatok























Vannak pillanatok, mikor olyan közel érezlek magamhoz, ugyanakkor olyan távol. (...) Te vagy nekem a szerelem és a szorongás. De úgy veszem a találkozásunkat, mint ajándékot, és amíg tart, minden nap újabb ajándék.
 
(Francios Lelord)

A csend hangjai



















Dévényi Erika :
A CSEND HANGJAI



A csend titokban elmond mindent
Csak figyelned kell, s hinned, hogy megértheted
A csend mélyén hangok rejlenek
Csak hinned kell, hogy te is elérheted

A csend beszél, ha értő szív hallgatja
A mélységek legmélyét is meghallja
A csend hangjai az érintést nem tűrik
Ha látni akarod, azonnal eltűnik


2012. május 28., hétfő

Biegelbauer Pál:Érintés























Biegelbauer Pál:Érintés
 
/részletek/


Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet.
Arról, ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe.
Megtapasztalhattuk, mindahányszor a beszéd túljut
a mindennapok egyértelműségén, tétovává válik,
cserben hagynak a szavak és marad a csend.
Közölnivalónk hídjának marad az érintés.
Az érintés, mely túl van a szavakon, túl a csenden.
Az érintés, amely túl van a test bármely pontjának találkozásán
a másik testtel.
...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz,
hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe,
sem a virág szirmán a harmatcseppnek,
hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket.
...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak.
De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként,
sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot,
mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban
nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel,
a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel.
...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak,
és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó.
A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből
forrásozik.
....
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal.
...
Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik.
Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik.
Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen.
...
Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek,
mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal,
amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.

Baranyi Ferenc: Mulasztás














Baranyi Ferenc: Mulasztás

Nem csókoltalak szájon. Még át se fogtalak.
Kezed se volt kezemben. S jártunk a fák alatt.
Vártad, hogy én, a férfi, derékon kaplak és
magad megadni késztet a férfiölelés.
A támadásra vártál, hogy megadhasd magad.
De mindhiába vártál. Meg nem támadtalak.

Én nem tudom, de nékem oly szép az út a csókig!
Mikor csípődre még csak a képzelet fonódik,
mikor számban csupán még jövendő íz zamatja
édesíti a nyálat, indít meleg szavakra!
Jobb az ajándék-várás, mint maga az ajándék.
Majd holnap megcsókollak. Majd holnap este. Várj még!



Mit érzel?






















 
Mit érzel?

Sokszor elgondolkodom azon, Te vajon mit érzel,
Talán nem érdekellek már, talán szívedben vérzel?
Vajon emészt az elmúlás, szívedet gyötri fájdalom,
Eszedbe jut néha, hogy én még Rólad álmodom?

Sokszor elgondolkodom, mi lehet benned?
Nem háborog olykor értem a lelked?
Te elfordulsz és tovább éled az életed...
Eszedbe jut néha,hogy bennem Téged formáz a képzelet?

Nem tudhatom, mit érzel, közöny,vagy bánat,
Szerelmet, megvetést, nyűgöt,vagy vágyat...
Nem tudhatom mit érzel, csak azt, hogy én mit érzek,
S érzem azt, hogy még mindig, Nagyon Szeretlek Téged.
 
(Albert)

Igaz szerelem ...























Igaz szerelem vagy csak kémia?
 
Felgyorsul a pulzusod, felforrósodik a bőröd, izzad a tenyered, hullámokban tör rád a melegség, bizseregsz belül és az ájulás határán vagy, de miért? Azért csupán mert őrülten kívánod őt, vagy mert menthetetlenül szerelmes vagy, esetleg mindkettő?

A kettőtök közti érzéki vibrálás mellett szükséges valamiféle lelki beteljesülés is ahhoz, hogy szerelemről beszélhessünk.
 
A köztudatban az él, hogy igazi, lángoló, mindent elsöprő szerelem nem alakulhat ki két ember között, ha nincs meg köztük az a bizonyos szikra, vagy kémia. Ha megtapasztalod a vággyal járó igen intenzív érzéseket, a reszkető térdeket, a gyomoridegességet, arcod elpirulását és a felfoghatatlanul varázslatos zsongást, egyértelműen szerelmesnek vallod magad. Általános nézet szerint, ezen érzések, és az ezeket követő várva-várt egyesülés, a filmbeli hosszú első csókkal elegendő ahhoz, hogy belekezdj egy boldog és hosszan tartó szerelmi kapcsolatba. Ez talán igaz, talán nem.
 
Ha a szerelem tényleg ilyen egyszerű lenne, akkor csupán annyi kellene hozzá, hogy a másik személlyel kölcsönösen kiváltsátok egymásból a megfelelő fizikai reakciókat. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ha rád ereszkedik a rózsaszín köd, és csillapíthatatlan lázban égsz, eszedbe sem jut, hogy egyáltalán nem is ismered a másik értékeit, jó és rossz tulajdonságait, a világról alkotott elképzeléseit, álmait és vágyait, ráadásul mindez nem is különösebben zavar. Ezek szerint lehetsz szerelmesek valakibe, akiről szinte semmit sem tudsz? Kémiai megközelítés szerint igen. Ahhoz, hogy megtudd, pontosan mi is zajlik köztetek kedveseddel, ki kellene deríteni, hogy mi is ez a sokszor emlegetett, misztikummal körüllengett kémia.
 
Valójában könnyen össze lehet téveszteni a testi vonzalmat az igaz szerelemmel. A vonzalom egy bizonyos szinten erős ugyan, de ezekből a kapcsolatokból hiányoznak azok az alapvető dolgok, amik egy boldog és minden téren kielégítő párkapcsolathoz szükségesek. De mi az pontosan, ami hiányzik?
 
Egyesek szerint a lelki vonzalom, amely annak a bizonyos kémiának a rejtettebb, kevésbé ismeretes része. Szerencsés esetben ugyanis, ha két ember találkozik, a testi vágyak mellett kialakul közöttük egy mélyebb, lelki vonzódás is, amelyet kizárólag a szívükben és a lelkükben éreznek. Ez a lelki szinten történő kapcsolódás a barátságról, tiszteletről, humorról, a melegség, az otthonosság, és az elégedettség érzéséről szól, amikor a két fél egymás társaságában van.

A csillapíthatatlan testi vágyak általában az első találkozásokkor veszik le még a legföldhözragadtabb egyéneket is a lábukról. Idővel ebből a kezdeti fázisból mélyebb szintre léphet a kapcsolódás, de az ösztönös vágyak a kezdetektől fogva dominálnak. A testi vonzalmat az agyban található ún. phenyl ethylamine, vagy PEA kémiai alkotóelem erősíti fel.

 
Ez lényegében egy természetes amfetamin, amely stimulál és aktivizálja testi és érzelmi energia tartalékot. Ahogy a vonzalom egyre intenzívebbé válik, elkezdesz még több PEA-t termelni, amely a szédüléses, ájulás közeli, szívdobogós állapothoz vezet, ami azt az érzetet kelti benned, hogy úgy igazándiból szerelmes vagy.

A PEA működésbe lépteti a dopamin nevű kémiai anyagot,
amely szintén növeli benned az igényt választottad fizikai közelségére és a bensőséges kapcsolódásra.  Amikor ezek a kémiai anyagok nagy dózisokban felszabadulnak, az agy jeleket küld a test különböző érzékszerveibe. Amikor tehát értetlenül állsz, és azt próbálgatod fejtegetni, hogy barátnőd miért valaki olyan után vágyakozik, aki egyébként egyértelműen nem hozzá való, jusson eszedbe, hogy valószínűleg megkezdték működésüket az említett kémiai anyagok és kiváltották a megfelelő testi, avagy kémiai reakciókat, melyek mellett a józan ítélőképesség a nullával válik egyenlővé.

 
A lelki vágyódás később, többszörös találkozás után kezd alakulgatni, ha alakul egyáltalán. Amikor megjelennek ezek az intenzív érzések, az agy elkezd ún. endofinokat termelni, melyek a morfiumhoz hasonlítanak, és lenyugodottabb állapotot idéznek elő, csökkentik a kezdeti idegességet és segíthetik a kötődés kialakulását. Amint kapcsolatod ebbe a fázisba kerül, ha minden jól megy, már valamiféle nyugalom érzet, barátság-szerűség és ragaszkodás is kezdheti jellemezni.
 
Általánosságban beszélve, minden „lelki társ kapcsolathoz” és az igaz szerelemhez is szükség van bizonyos mértékekben mind a testi, mind a később kialakuló lelki vonzalomhoz. Ha valamelyik hiányzik, a dolog sajnos nem fog működni, hiszen vagy "csak barátok" lesztek, akik mellesleg nagyon szeretik egymást, vagy "csak hálótársak", akik a jó szexhez ragaszkodnak.
 
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nem fog minden egyszerre történni, ezért fokozatosan ki kell várni a kapcsolat egymást követő fázisait. Ez nem azt jelenti, hogy az a kezdeti időszak, melyet a testi vágyak dominálnak a következő fázisba lépve szépen lecseng, és akkor már csak a kapcsolat lelki oldala valósul meg. Való igaz viszont, hogy a testi kapcsolat megváltozik, átalakul. Az elsöprő és viharos érzelmek nem tartanak örökké, idővel enyhülnek, keverednek a szeretet és a gondoskodás érzéseivel, ami nem is baj, hiszen nehéz úgy élni, hogy az ember folyamatosan forrponton van szerelmével, és semmi másra nem képes koncentrálni. Az egészséges kapcsolatokban viszont kisebb-nagyobb szünetekkel újra és újra visszatérnek a felerősödött érzelmi állapotok.
 
Ritkán eredményez a kémia mind lelki, mind testi kielégülést a szerelmeseknek, és általában valamelyik hiányzik, ami később frusztrációhoz vezet és felveti a kérdést, hogy ha már minden téren nem is lehetséges a beteljesülés, melyiket válaszd, melyik a fontosabb a test vagy a lélek, és miért? De ne elégedj meg azzal a helyzettel, amelyben csak az egyik teljesül be! Inkább igyekezz mindkettőt felfedezni az egymás iránt táplált érzelmekben. Ha nem hagyod, hogy vágyaid teljesen elvakítsanak, és tudatosan figyelsz arra, hogy a testiségek mellett lelki igényeid is kielégüljenek, és fordítva, jó esély van arra, hogy hosszú, örömteli szerelmi kapcsolat vár rátok.

(Szávai Anna)

Intim pillanat...























Mit is jelent az intimitás? 

"Intim pillanat lehet egy elkapott mosoly, egy hirtelen ölelés, egy simogatás, egy mondat, ami hirtelen a szíved mélyébe fészkeli magát, egy szó, mely sokáig visszacseng füledben, egy érintés, melynek helyét még napokkal később is érzed...
Az intimitás a legnagyobb ajándék a világon: egymás teljességében osztozni."

(Marie Clarence)

2012. május 27., vasárnap

2012. május 26., szombat

Fésűs Éva:Emlék























Fésűs Éva:Emlék
 
Én emlékszem a napra,
a drága pillanatra,
az elfogódottságra,
az alig hitt csodára,
szemedre, - mert lehunytad,
szívedre, - mert eldugtad,
ajkadra, amely nem szólt,
s az égre, mert közel volt.

Szerelmi láz

Szerelmi láz

Milyen az, mikor a gyönyör kacéran megvárakoztat? Mikor kapujában álldogálsz bebocsátást várva? Mikor belepusztulsz a várakozásba, s a kéj utáni sóvárgás felemészti már-már minden porcikádat? Vársz, mert várni oly jó. Vársz, míg csak várnod kell, de legbelül dübörög, tombol, kitörni készül fogságba zárt szenvedélyed. És te csak megbabonázva, némán nézed a másik szemét. Nem is a szemét, szemének tengerét, melynek mélysége tériszonyt kelt minden érzékedben, és egyre mélyebbre húz, zuhanni hív, és te engedsz a mély csábításának. Hallgatsz, mert csendre intették ajkadat, s mert a beszédnek nincs is helye, csak halk sóhajok szállnak fel az égig, lágyan ölelkezve, finoman követelőzve. Aztán már azért hallgatsz, mert a másik ajka az ajkadon pihen, mint könnyű szárnyú pillangó a virágon. Szárnyait finoman lebbentve hinti rád csókjait. Fájdalmasan kínzó várakozás ez, de íze pont olyan mégis, mint a mézé. Izmaid feszülten, ereid lüktetve követelik a másik édesen kínzó érintését. A mámor kéjes ízét érzed nyelved hegyén, az érintést úgy vágyod, mint szikkadt talaj a gyors záport, amely a terméketlen földet percek alatt újra élettel tölti fel. Csak végre eljöjjön a várva várt pillanat, és a szerelem bársonyos nyelvével érintse az érzékek földjét, hogy az éltető eső után a vágyból beteljesülés sarjadjon! Vársz még, mert az édes kínnak jó íze van, és te kínlódni vágysz. Elégni a mennyek poklán, átadni egész tested és lelked a szeretett lénynek, aki aztán úgy veszi majd birtokba azokat, mintha övé lenne a menny és a pokol birodalma. Míg láztól izzó tested, mint egy kígyó vonaglik a kéj parázsló ágyán, addig lelkedet elönti az áhított nyugalom, mert biztosan érzed, vágyaid határát átlépted végre, és egyre közelebb vagy a megállíthatatlan gyönyör magjához. Mint a természet, mikor megrengeti a föld kérgét, és erejével világokat mozgat meg, végre átéled magát a várva várt csodát, mint valamiféle testedben lezajló ősrobbanást, melynek utózöngéi lassú hullámokban csendesítik le forró testedet.

(Fülöp Beáta)

Lélektárs-Ikerláng





















Lélektárs-Ikerláng:Hogyan ismerheted fel 

(személyes tapasztalat):


a legfontosabb ismérve talán a megjelenő energia lehet a két ember között, ami semmi eddigihez nem fogható. Nem a formát veszed észre, nem az embert látod meg, csak maximum a szemet, a tekintet, ami azon keresztül átnéz. Az annyira megdöbbentő, mély és mindent átható, hogy beleremegsz. Azon kívül az érzés, ami majd felperzsel, annyira elkezd forrni a szívcsakra környéke, valami nagyon erős szívenergia áramlás indul be, ami szétéget annyira lángol.
Lehet, hogy a forma nem is tetszik, lehet, hogy észre sem vennéd, lehet hogy se korban, se sehogy nem stimmelnétek amúgy a fizikai, háromdimenziós szinten, de ott van az az energia amit érzel, hogy az a tied, és ott van abban a másikban, és mint egy iszonyú erős mágnes vonz téged, és muszáj hozzátapadni. Amikor a két energia találkozik, még inkább felforrósodik minden, szétég a hát és a mellkas, egyszerűen nem bírjátok elengedni egymást, fáj, szabályosan fizikailag is fájdalmas a szétválasztása a két energiának, mert azok egymás felei, egyszerűen ugyan annak az EGYnek a két részre szakadtsága, és mikor végre összeérnek, mert már jó felükkel képesek találkozni egymással, már képtelenség többet szétválasztani. Mint két mágnes rudacskát képzeld el, ahogy egymáshoz közelíted, ha nem jó oldalával, akkor taszítják egymást, vagy elcsúsznak egymáson, vagy rossz oldallal összeérnek, de az nem a teljes... Mikor mind két fél teljesen "összerakta magát”, mindent egyensúlyba hozott magában, mindent beintegrált,  annyira hogy végre már jó pólusukkal képesek találkozni, akkor megtörténhet az összekapcsolódás. Fura helyzet, mert a megszokott társadalmi, szokásjogi, családi struktúrákon túl mutat, azt egy az egyben írja felül, mert ez nem fizikai szintű kapcsolat, sőt... előbb történik meg a két energia egymásra találása, majd szép lassan kezd egyre lejjebb jönni az anyag szintjére is, az már az utolsó fázisa... lehet, hogy nem is tetszenek egymásnak fizikailag, de mivel annyira erős az a valódi szeretet, ami az Egységükből fakad, és ezáltal a teljes elfogadása a másiknak akár hogy is nézzen ki, akár milyen is legyen a "jelleme", vagy bármije, egyszerűen mindennel együtt fogadod el, fogadod be, ahogy van, mert Ő a Te másik feled.
Döbbenet érzés ezt megélni, és az eleje nem könnyű, de ha a két forma is összeszokik a legalsó szinten, akkor egyszerűen legyőzhetetlen erővel, energiával rendelkeznek, ami mindent felülír amiben eddig hittek, vagy ahogy eddig gondolták az életüket. Teljes meztelenség, a legőszintébb nyíltság minden téren, minden pillanatban kimondva minden szükséglet, minden érzés, gondolat, semmi sem marad rejtve, elkendőzve, tökéletes átláthatóság érzése minden téren. Eleinte nehéz, tanulni, gyakorolni kell, de annyira erős a szeretet, hogy az minden nehézségen átsegít, és akármelyik is billen kijjebb a szívközpontjából, akkor a másik megtartja és addig áramoltat, addig tart, és segít, míg a másik is vissza nem talál a középpontjába, ahol képesek teljesen kapcsolódni egymással..

(Pásztor Judit)

2012. május 25., péntek

B. Huszta Irén:Hihetetlen...



















B. Huszta Irén:Hihetetlen...

amikor már elhittem, hogy minden úgy jó, ahogy van;
s véltem, hogy az éj nekem már örökre csillagtalan;
a napot ezután mindig vad viharfelhők takarják;
nem tudok már elbújni sem, hiába nyújtja karját
a dörgés hátán fényesen cikázva érkező villám;
eget ívben földhöz kötő színes kapu, a szivárvány
is hiába nyílik meg, s feszül a láthatár szélén;
nem látok tarka virágokat soha már a rét zöldjén;
amikor már-már feledtem, hogyan tud perzselni egy csók;
hogy kelnek lángos életre rég’ ereimbe fagyott folyók;
s mily borzongató az érintés, melyet szerelem-tűz hevít;
hogy tud vágyni szerelem hű szíve - ha kell - akár évekig;
milyen, amikor boldogan belesemmisülünk az egységbe –
izzó-hevesen merülve el az érzések örvényébe…
mindent feledtem volna már sorsomba beletörődve,
bezáródva csigaház-szobám spirálos legmélyébe…
ám ekkor érkeztél te, kedves mosolygós napsugár –
sorsom ajándékaként… még nem is hihetlek igazán;
bár csoda történt – szívünk-lelkünk egyszerre nyílt ki tágra
találkozásunk arany-napfényben izzó varázslatára...

Káli László:Jönnél-e velem?


















Káli László:Jönnél-e velem?


Jönnél-e velem minden pillanatban?
Legyőznéd-e félelmeid, ha kérem?
Tudnál-e bújni hozzám, akár talán
remegőn is, de vágyva az ölelésem?
Tárnád-e ki sarkig a szíved, lelked?
Adnád-e nekem, mi legszentebb,
lelkednek oltárát? Mondd hát!
S engednéd-e, hogy a rét virágából
koszorút fonjak hajadba? Jönnél-e
velem mezőn és réten, földön s égen?
Tudnál-e repülni, mint tán repültél régen?
Vagy akár mint soha még nem!?
Engednéd-e, hogy eléd térdelve
öleljem combod, s forró csókot
leheljek rajta végig? És sétáljunk
kéz a kézben, szem lesütve, vagy
éppen egymás szemében égve
belefeledkezzünk a tücsökzenébe?
Vagy hallgatva a csendet, kósza
fellegekbe karolva váljunk eggyé,
lélek a lélekkel, szív a szívvel. Hiszen
maholnap úgyis véget ér minden.
Az álom, a lét... szertefoszlik, miképpen
szappanbuborék. Mondd Kedvesem!
Jönnél-e velem minden pillanatban?

Szabó Ila:Titok






























Szabó Ila:Titok

messze szálló éveimből
egy rejtett pillanatot
tűnő boldogságomból
egy visszatartott mosolyt
röppenő szerelmeimből
egy megbúvó ölelést

már régóta őrizgetek
de félek hogy észreveszed
s félek hogy nem kell neked

Lőrinczi L. Anna:Tűnődésem























Lőrinczi L. Anna:Tűnődésem


Kedvesemmé tesznek a napok,
bár csak álmok....tudom.
De jó álmodnom....
Sokat tűnődöm, gondolkodom...Rólad....
Színesebbé válnak-e a szürkeségek,
hogy annyira merészen,
szívem kiszolgáltatva eléd dobom...?!
Mit hihetek?
Hisz minden mit képzelek, belőlem fakad...
Nem tudom mennyi a való
és mennyi a káprázat...
Káprázat? Biztos az?
Hisz érezlek magamban!
Tán csak azért mert akarlak?
...akarlak?
Mennyire kegyetlen csaló AZ
ki teremtett testet, lelket, vágyakat....
De teremtett hozzá kínt, bánatot, halált is!
Nem...A halál az nem AZ!
Jó tudni, hogy van...
Mint ahogy jó tudni, hogy vagy !
Létezel valahol....
Nem velem, de nekem,
nem veled, de értem...
Érted?
Mert kedvesemmé tettek a napok!

Szabó Magda:Elfogadlak















Szabó Magda:Elfogadlak

Ki vagy te, aki visszafogtad
futásomat
Mért vagy erősebb, mint az ösztön,
mely más utat mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?
Szóba sem álltam az idővel,
most alkuszom vele;
hiába érzem, hogy vulkán e föld,
hogy füstöl krátere,
riadozó álmom felett
neveli suta magzatát, lebeg
az együgyű reménység,
hogy te meg én s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szívünk verését,
mi mégis, mégis, mégis…
ó, talány,
ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt a kosár,
mikor mosolyogsz, jó mezőn
futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét
a folyó, úgy lesi beszéded.

Téged szeretlek? Téged, vagy a
mindenséget?
A karcsú hegyek hajlatán
úgy lebben, mint a láng
ez a hajlékony, nyári éjszaka.
A ház. Haza. Világ.
Futni szeretnék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Milyen zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis épülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam bekenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.

2012. május 24., csütörtök

I Surrender

Szili Anikó:Tűz























Szili Anikó:Tűz

Kéjes hangok.
Fűszeres illatok.
Izgató látvány.
Ujjaim hangja
simogatás a testeden.
Égek tőle.
Az illat a belőled áradó
forróság sóhaja.
Bódulat.
Elképzelem,
hogy érintelek.
Szédülök tőle.
Mellettem fekszel. -
Lángokba borított
az éjszaka csókja...

Pécsi Sándor:Vágyakozás
















Pécsi Sándor:Vágyakozás

Kezem meg-megremeg
mikor hozzád közelít,
szívem hevesebben ver
mikor illatod megérint.
 
Epekedve vágyakozom,
hogy megérintselek,
s mikor kezed fogom,
csak téged szeresselek.
 
Kívánom az ölelésedet,
hogy tested hozzám simul,
s remegő testem
érzéki vágyra gyúl.
 
Szomjasan érintené szám
arcod, s puha ajkaid,
s lázasan csókolnám
tested domborulatait.
 
Elmerülnék a gyönyörben
amit ringó csípőd nyújt,
s szeretnélek önfeledten,
míg időnk el nem fut.
 
Szeretném hallani sóhajod,
mikor egymásba vegyülünk,
s érezni vonaglásod,
mikor szeretkezünk.
 
Szeretnék eljutni veled
a felhőtlen kék égig,
s élvezni melletted
az élet szépségeit.

 

Takács Erika:Neked!























Takács Erika:Neked!
 
Oda vágytam, ahol minden kék
...vagy barna és meleg.
Nem hittem azt, hogy ennyire közel van
...ami barna és meleg
...a szemed és a kezed.

Márk Miklós:Lelked...




















Márk Miklós:Lelked...

Lelked gyönyörű sugarában
Melegszenek az angyalok,
Lényed körül a levegő is,
Meghitt fényben ragyog.

Fodros felhők lebegnek,
Végtelen, s tengerkék az ég,
Amit szavaiddal festettél,
Való igaz, s meghatóan szép.

Megnyugvást és erőt szórt,
Mind a két, simogató kezed,
Révész voltál, s távoli szellemek,
Segítettek, álmodtak Veled.

Szivárványfa legfelső ágán,
Ül a hold, ezüstöt szór palástja,
Neked szánja féltett kincsét,
Irigyli a forró nap, ha látja.

Lelked mélyén, valahol legbelül,
Végtelen film pereg, s benne én,
Ahogy vitorlát bont egy öreg bárka,
Recsegve úszik a szerelem tengerén.

Szél repítsen, dagassza a vásznat,
Majd egyszer, ha Te is elhiszed,
Vár ránk utunk végén a megálmodott,
S Neked megírt, trópusi sziget.

Ahol a kolibrik járták őrült,
Szerelmes, és dalos táncukat,
Delfinek énekeltek, és a nap,
Kísérte reggel, bolondos nászukat.

Ahol lelkünk összeforrt egy éjjel,
És vigyáztak ránk a csillagok,
A lázas éjszakákat követték a sorban,
A józan, gyógyító, és meghitt napok....

 

2012. május 23., szerda

Örök szerelem























Barcsai-Fehér Géza: Örök szerelem

Mely titkos kapcsolat emléke vonz feléd?
Oh, mondd, hol láttalak - oly rég, oly rég! - Szerelmem?
Mért kellett rögtön így a szívemhez felelnem:
«Köszöntsd szívem, köszöntsd porléted szebb felét?!»

Mely régi városok, tűnt tájak, ösmert kellem
Varázsa vert szegény szívemben halk zenét?
S habár nem érthetém, sejtés sodort feléd,
Egy vesztett üdvömet hogy benned újra leljem.

Emlékszel? - Oh be' rég! - Mentünk egy hídon át.
Szemünk egymásba forrt. És elvált, mint a partok.
És lábunk messze vitt. Vitt élten, síron át.

De ez a perc maradt, a szívben egyre sajgott.
Míg most ledönt hidat, összefűz messze partot.
S egy csókban nyújtja át száz élet mámorát.

(szerelembe zárva)
















Zimonyi Zita
(szerelembe zárva)

szerelmesen halálos ez a téboly, ez a bűbáj,
szerelmesen halálos, halálosan szerelmes,
ismerős és ismeretlen, ravasz rabságba cibál,
hova önként vágyom, lakatját magamra zárom,
halálosan szerelmes, szerelmesen halálos mérgét
elszántan kutatom, kortyolom, habzsolom,
és a kerek világon semmiért soha nem adom

Táncolni az esőben




















Auth Szilvia : Táncolni az esőben

Táncolni az esőben, szeretnék veled
Lerogyni a sárba, fogni a kezed
Énekelni vidáman, míg zuhog az eső
Megvárni szép csöndben, míg betemet az idő.

Álmodom még























P. Pálffy Julianna:Álmodom még

I.

Fények és árnyak váltakoznak,
hűvösen és finoman érintenek,
kényeztetően simogató kezek,
bőröm olvasztja forró lehelet,
mély sóhaj szakad a lelkemből,
érzéki ajkak életre csókolnak,
beszél hozzám, mosolyog a szemed,
kezem nyújtom, s megérintelek.
Szeretlek - hallom a szavakat -
de nem maradhatok, nem lehet -
átölelsz, hogy bátoríts, érezzelek,
felelnék vissza - várj, én is megyek! -
de csak egy álom volt,
s könnyekkel a szememben...
felébredek.

II.

Fényként és árnyékként játszom veled,
hűvösen és finoman érintelek,
kényeztetőn simogatnak e kezek,
bőröd olvasztom, forró a leheletem,
lelkedből mély sóhaj száll felém,
puha ajkaim életre csókolnak,
beszél hozzád, mosolyog rád a szemem,
kezed felém nyújtod, ujjaid megérintenek.
Szeretlek - súgom a szavakat -
menned kell, maradnod nem lehet,
ölellek féltőn, hogy érezd a szívemet,
álmodj velem Te is, mert csak
ott, csak az álmokban lehetek Veled,
s ha mégis, ha álmodnál velem,
a Te álmaidból is, csak én ébredek. . .

2012. május 22., kedd

Rejtélyes szembeszéd















 
Rejtélyes szembeszéd

Amit nem árul el a szája, azt megüzeni egy pillantása...
Egy szempárból kiolvasható, őszinte-e hozzánk a másik, vagy hazudik. Vannak, akik egyetlen pillantással a vesénkbe látnak, egy félrenéző tekintet lenézésről árulkodik. Íme, a rejtélyes szembeszéd – segíthet eligazodni a hétköznapok olykor őszintétlennek tűnő világában.
Már nem csak megfigyelések, de kutatások is bizonyítják, hogy a szem és a személyiség között összefüggés van. Ugyanazok a gének felelnek az írisz fejlődéséért és az agy homloklebenyének kialakulásáért. A személyiség, a lélek pedig lényegében a homloklebenyen rejtőzik. A régiek erre az összefüggésre ráéreztek, s talán ezért tulajdonítottak a szemnek nagy jelentőséget.
 
Ha van lelkiismerete...
A keresztény Szentháromság-ábrázolásokban a szem az Atyaistent szimbolizálja; ez a szem mindent lát, akár a veséig is lehatol a pillantása. Az irodalomban, például a Gyűrűk ura trilógiában, a negatív erő, Szauron, egy nagy szemként létezik.
A valóságban a bűnös, de lelkiismerettel még rendelkező emberek nehezen állják az igazak tekintetét, úgy érzik, a jók a lelküket is látják. A vajákosok, vagy boszorkányok a hagyomány szerint képesek voltak „szemmel verni”, rontást, halált okozni a tekintetükkel. A szuggesztív „mágusok” is képesek voltak a szemmel verésre, illetve az akaratuk átvitelére. A sűrű, összenőtt szemöldökű, szúrós pillantású, merev tekintetű embereknek sok helyen még ma is varázserőt tulajdonítanak.
A szem, illetve a tekintet egyértelműen tükrözi a személy erejét, tudását, bölcsességét, de a képességek, illetve a karakter felismeréséhez az embertárs érzékenységére és emberismeretére is szükség van.
 
Fejtsük meg az üzenetet! A tekintetek üzeneteit megfejtve, a hétköznapi életben is könnyebben megállhatjuk a helyünket.
 
Árulkodó tekintet
  • A minimális szemkontaktus félénkségre, visszahúzódásra, sőt becstelenségre utalhat.
  • A tekintet elfordítása unalmat, bizonytalanságot és hazugságot is jelezhet. 
  • A bámulásnak, merev nézésnek több válfaja is lehet. Egyrészt ide tartozik a dominancia kinyilvánítása és az agresszivitás, de a megigézett tekintet is, amikor nem tudjuk levenni a szemünket a másikról. A bámulás álmodozásról, elgondolkodásról is árulkodhat; csak a tekintetünkkel vagyunk jelen, gondolatban máshol járunk.
  • A szempillák alóli leskelődés oka lehet szerénység, félénkség, de sunyiság és flörtölési kedv is. 
  • A szemünket általában meglepetés, vagy sokk miatt meresztjük.  
  • A pislogás idegességet, rossz lelkiismeret tükröz.
  • A tartós szemkontaktus érdeklődésről, figyelemről árulkodik.
  • Az ide-oda járó szempár tulajdonosa bizonytalan, zavart.
  • A résnyire szűkült szemű ember gyanakvó, féltékeny.
  • A szem kezünkkel való megérintése bizonytalanságról, hazugságról, kétségekről vall.
A pupilla változásai is kifejeznek érzéseket; kutatások támasztják alá, hogy nem csupán a fény függvényében változtatja a méretét.
  • Összeszűkült pupilla: harag, elutasítás, unalom.
  • Kitágult pupilla: izgalom, fokozott érdeklődés.

Beszél, vagy hallgat?

Beszélgetőpartnerünknek azzal is jelezzük érzéseinket, hogy milyen hosszan és gyakran tekintünk a szemébe a beszélgetés alatt. Ez a különböző kultúrákban változó lehet, ugyanis a nézésnek is vannak íratlan illemszabályai. De hogy kit milyen gyakran és mennyi ideig nézünk, függ például attól is, milyen viszonyban vagyunk vele, és hozzánk képest milyen a társadalmi helyzete. Nálunk két ember, egyórás beszélgetés alatt kb. 35 percig néz egymásra, de csak húsz percre találkozik a tekintetük. A szemkontaktus általában egy másodpercig tart, de a beszélgetőpartnerek három másodpercig is nézik a másikat. Azt is kimutatták, hogy a beszélő, kevesebbet néz a másikra, mint aki hallgatja.


Miért nem beszélgetünk a liftben?

Ha a beszélgető személyek egymáshoz túl közel kerülnek, lecsökkentik a szemkontaktust, hogy ezzel apadjon a közöttük lévő, megnövekedett intimitás is. Ráadásul szűk helyen a beszélgetés kötelező szemkontaktussal járna. Ezért fordul elő gyakran, hogy a liftben a beszélgetés abbamarad, és aztán kiszállva, amint megnövekedik a partnerek közötti távolság, ugyanott folytatódik.
 
Szemszínek és jellemek
A szem színéért a szivárványhártya melaninpigmentjei felelősek. A kevés színezőanyag meglétekor lesz a szem kék vagy szürke. A zöld szem – nem minden esetben – közepes mennyiségű melaninkoncentrációtól jön létre, míg a barna szemszín a sok pigmentnek köszönhető. Az albínók szeme a pigmenthiány miatt pirosas.
A kék szeműek állítólag naivak, ártatlanok, gyengédek és visszahúzódók, a barna szeműek határozottak, energikusak, bátrak, temperamentumosak, rámenősebbek, s kitartanak a céljaik mellett. Egy másik megközelítés szerint a kék szeműek érzelmesek, romantikusak, álmodozóak, a fényes, fekete szemű emberek jókedvűek, játékosak, szenvedélyesek, ellenben a matt-fekete szemű társaik mogorvák, gonoszak. A zöld szeműek büszkék és hűvösek, a meleg, barna szemű embereket gondolatgazdagság, komolyság jellemzi.
 
Kifejező forma
A szem formája is sok mindent elárul, legalábbis a néphagyomány szerint. A nagy, kerek szeműek állítólag lusták, s nem lehet rájuk számítani, az apró, mélyen ülő szeműek rosszindulatúak, a mandulaszemű nők remekül alkalmazkodnak, a hasonló szemű férfiak akaratosak. A folyamatosan pislogó, nagy szempillájú nők érzékiek, míg az ilyen férfiak bűnözésre hajlamosak.
Természetesen nem szabad mindebből messzemenő következtetéseket levonni! Akármilyennek tartjuk is magunkat, vagy akármit állítanak rólunk, célozzuk meg a tökéleteset, az etalont, s próbáljuk meg ilyenné alakítani önmagunkat!

(Forrás: Ideál Életmódmagazin)