2012. április 29., vasárnap

Létezik...























Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy beszáll egy autóba, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.

(Tomán Edina)

Soha nem felejtem...
















Soha nem felejtem, mit éreztem, mikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid vagy az ellenállhatatlan mosolyod - mindazok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott és megigézett. Ha most rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz - éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk. 
És ilyenkor újból megtörténik velem - szerelmes leszek.

Pillanatok...























"Azokban a pillanatokban, amikor nem szóltunk egymáshoz, megértettem, mennyire közel áll hozzám. Egyikünk sem szólalt meg. A szerelemről nem kell beszélni, mert a szerelemnek megvan a saját hangja, és magától beszél. Azon az éjjelen, a kút mellett, a csönd lehetővé tette, hogy a szívünk közel kerüljön egymáshoz, s hogy megismerjük egymást. A szívem meghallotta, mit súg az ő szíve, és boldog volt."

(Paulo Coelho)

Szerelmesek



















Kosztolányi Dezső: Szerelmesek

A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik egymást,
mint akik nem látták már ezer éve,
dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
szép mozdulattal
testük csodásan-égő drágagyöngyét,
majd szájukat a csókhoz igazítják,
keresve átkozott-zárt életüknek
a nyitját,
de tétováznak még, várnak sokáig,
eltávolodnak, úgy tekintenek föl
a messze mámor ködbe fúlt fokáig
boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
nagy csillagával, hogy magukra öltsék
a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet
és szájuk és szemük és benn a lelkük
reszket.

A boldogság színe
















 
Kovács Anikó:
A boldogság színe

A boldogság színe nekem
a szemed fényes, barna tükre
- benne látom magamat -
amiért élni érdemes
az nekem te vagy
emlékeink, s talán a jövőnk is:
higgyük azt.
Szüntelenül és mindig
újra és újra
te jársz eszembe
nem múlsz el belőlem soha,
olyan vagy, mint a kezdetek kezdete.
Én arról juthatok eszedbe,
hogy nekem is hét napból áll a hét
s hogy mi úgy találtunk egymásra
mint gólya ki tavasszal visszatér.
Mit tehetnék?
Bennem fényes izgalom rak fészket
még ma is, ha hozzám érsz.
 

Nem mondta senki még























Reviczky Gyula:
Nem mondta senki még

Nem mondta senki még; először
Tőled hallottam: Értelek!
Óh, légyen áldott az az óra,
Mely engem hozzád vezetett.

Jóságod enyhe napvilága
Keresztüljárta bánatom',
S verőfényes, derült napokról
Megint, megint álmodhatom!

A jó isten megáld bizonnyal,
Hogy vélem annyi jót tevél.
Talán egymásnak szánt a végzet.
Valami súgja: Várj! remélj!...

Örök boldogságról, derűről
Most zeng először énekem.
Ha téged látlak, azt hiszem, hogy
Boldognak lenni végzetem.

Somogyváry Gyula: Változások
















Somogyváry Gyula: Változások

Mikor először az utamba jöttél,

én szomorú voltam, te pedig nevettél.

Aztán nékem lett vidám kacagásom

s te méláztál a virágfakadáson.

Később mindketten oly szótlanok lettünk,

sokat hallgattunk és keveset nevettünk.

És most, hogy ha egymás szemeibe nézünk,

egyszerre van könnyünk vagy víg nevetésünk
 

2012. április 28., szombat

2012. április 27., péntek

Szavam...



















Falu Tamás: Szavam...

Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.

Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.

Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.

Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.

Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.

Két tenyér






















 
Ruder Jana: Két tenyér

Két tenyér,
ha összeér
- mint egymáshoz
forduló zárójelek -
összeillenek.
Két kéz;
imára fonódó mozdulat,
sóhajból felszálló gondolat...
s fohásszá gyülemlenek a könnyek,
mert egy kicsit így könnyebb
az aggódó pillanatok börtönében.

Csak két tenyér
ami összeér
- mint egymáshoz
forduló zárójelek -
lelkeket érintenek.
 

Simogatás














Somogyváry Gyula: Simogatás
 
/részletek/

Hajtsd a fejed az ölembe,
s engedd, hogy a szemed nézzem.
Meg akarlak simogatni.
...
Szempilláid sötét selymén
csillog a gyöngy, könny szivárog.
...

Ma még miénk ez a csend itt
s a muzsikás lélegzésünk.
...
de holnap már minden más lesz
és a csoda-gazdagságból
csak a Semmi marad nékünk.

Hajtsd a fejed az ölembe,
s engedd, hogy a szemed nézzem,
meg akarlak simogatni.

Úgy vágyom














Bédy Lili: Úgy vágyom

Úgy vágyom rád, mint alkony az éjre,
Mint a kerek hold arany csillagaira
Úgy vágyom rád,
ahogy a hétfő sóhajtozik
a szombati napra,
tél a nyár ölelésére.
Hiszen sohasem találkozhatnak.
Vágyom szemed színére,
mi mélyen rám és belém néz.
Rám tapad lassan figyelőn.
Érzem a ruha takarja bőrömet,
mégis meztelen vagyok
a pillantásodtól.
Bármennyire is nem akarom,
hogy így láss.
Pont ma, ezen a napon.
Bár holnap is ezt mondom majd.
Zavartan összébb húzom blúzom,
szoknyám lejjebb kényszerítem,
mert felcsúszott az asztal alatt.
Talán nyújthatok rajta pár centit.
Vagy millimétert.
Most az is jó lenne!
Te meg mosolyogsz, s tudod,
hogy én tudom, belém látsz.
Mégis úgy teszünk,
mintha semmit sem értenénk.
Néha azt gondolom, csak a
sóhajaid akarom magamba zárni.
Éppen ott a szerelmeskedés közepén,
amikor a csend már a mennyezetig ér.
Fürkésző pillantásod észrevenni
s hagyni,csak tedd rám azt a pillanatot.
Kezed mozdulataiból megérezni,
belőle megsejteni,
merre felé hajoljon a test,feletted.
Belülre önmagamba figyelni,
amint a fizika már nem számít
s a lelassuló mozdulatok tétovaságában,
csak nézném-nézném,ahogy a lélek szeretkezik.

Rád gondolok...
















Maszong József: Rád gondolok

Rád gondolok hajnalban,
mikor a hold köszönti a nappalt,
a madár zengő dalával felébreszt,
álomtól szűk szememmel nézek.

Rád gondolok a zuhany alatt,
mikor pereg rajtam a víz sugara
apró cseppjeivel, mint ezer csók,
bőrömön át mind engem simogat.

Rád gondolok munkába sietve
a zajos utca tarka forgatagában,
rohanó élet minden pillanatában,
szembejövő arcokban tied keresve.

Rád gondolok az úton hazafelé,
elképzelem, amint kezed kezemhez ér,
s ahogy átöleled gyengéden nyakam,
és forró csókod válaszra nyitja ajkam.

Rád gondolok, mikor az est közeleg,
horizontról a nap még egyszer visszanéz,
fejed párnámon nyugszik képzeletben,
velem vagy, míg a hajnal fel nem ébreszt.

Én veled...























…Ahhoz, hogy felkérjelek táncolni, az kell, hogy én magam is tudjak és szeressek táncolni. Ha én vagy te egyedül nem tudunk, együtt sem tudunk majd. A második feltétele, hogy egymással is szeressünk táncolni. Én veled, s te én velem. De ez kevés. Még valami kell. Zene. Zene nélkül nincs tánc. Az kell, hogy mindketten halljuk a zenét. Zene nélkül csak állunk egymás mellett, mint két össze nem tartozó, süket idegen. Sokszor megéltük már ezt az "istentelen" állapotot, amikor két szám között elhallgatott a zenekar, s mi ott álltunk a parketten, üresen, örömtelenül, zenétlenül...
Ha megszólal a zene, azonnal mozgatni kezd téged és engem is! Együtt mindkettőnket. Mindketten felolvadunk egymásban, és a muzsikában.
Pörgünk együtt boldogan. Ha bármelyikünk nem hallja a zenét - csak legázolni tudjuk egymást. Zene nélkül nincs tánc.
A zene ami a te testedből, lelkedből árad, ami áthat egem és elragad, s ha kibillennék, helyrebillent a te zenéd. Vagyis téged szeretlek. Az odaadásnak és az elfogadásnak nagy játéka ez. Bár mind ketten úgy érezzük, mintha a muzsika bennünk szólna - a zenekar fönt van! Az egész világmindenségben szól a zene. Akkor is, ha nem szeretsz. Akkor is ha nem tudod, hogy szeretve vagy!
Állandóan, szüntelenül és örökké szeretve vagy.
És ahhoz, hogy mi ketten jól legyünk egymással, rá kell hangolódni a zenére.
Lehet, hogy te egy kicsit másképp hallod, mint én, mert a te lelkedben más hangszerek vannak, mint énbennem, (mindenki a magáét is beledalolja a hangok közé) - de más muzsikát nem hallhatsz, mert akkor nem tudunk táncolni, akkor összetapossuk egymást. A szeretet kérdését két ember nem képes megoldani.
Hiába minden igyekezet, kell a harmadik is!
A Zene!

(Müller Péter: Szeretetkönyv)

Azt álmodtam...



























“Azt álmodtam, hogy a fejemnél ült ujjaival gyöngéden borzolgatta hajamat eljátszva érintésének dallamát. Arcába néztem könnyeimmel küszködve, míg a kimondatlan szók kínja szétfoszlatta álmomat, mint a buborékot. Fölültem, s látva ablakom fölött az izzó, sugárzó Tejutat, mint a lángban álló némaság világát, és eltűnődtem ebben a pillanatban:
Van-e álma, amely rímel az enyémmel?”
 

(Rabindranath Tagore)

2012. április 23., hétfő

Olyan, mint Te...

Nikolajs Kurzens: Ma



















Nikolajs Kurzens: Ma

Ma szívemben izgalom árad,
ma én nem is én vagyok tán;
ma tombolva száguld a vérem,
ma érzelmek viharát élem
és különös izgalom árad:
ma nevedet suttogja szám!

Fuchs Éva:Ne felejts




























Fuchs Éva:Ne felejts

Felejteni?
Hogy tudnálak felejteni?
Hisz Benned élek csak,
s mindaz, mi bennem még élet
egyedül csak Te vagy.
Lelkem minden rezdülésével
szívem összes melegével
testem minden zugával
érted sóvárgok...
s Hozzád elérek.
Pedig nem kereslek, kezem
sem nyújtom utánad
mégis itt él ölemben
a vágyad...

Kamarás Klára: Anna levele






























Kamarás Klára: Anna levele

Hozzád simultam,
és hozzám simultál,
éreztem, hogy a tested lázban ég...
Mért féltettél, mért féltél...
vagy nem hitted el,
hogy ennyi nem elég?
Jaj nem elég!
 

Ajándék vagy
















Hámori István Péter: Ajándék vagy

Nekem szép vagy. És kívül-belül tiszta,
felszikrázóan igaz, mint a fény.
Úgy hullsz reám a magasodból vissza,
akár betegre a gyógyító remény.

Nekem jó vagy. És simogató szellő
ömlik a légbe lépteid nyomán.
Szikes földszívem általad lesz termő,
véled telik meg elhagyott szobám.

Messze vagy még, ám én megérzem jöttöd,
kívánásom okosságoddal őrzöd,
Szuszog szívedben megszelídült szándék.

Ajkad nyílik, ezer csengője árad,
Magamhoz vonlak, megérintem állad,
Mert ünnepemhez te vagy az ajándék.

Eder Katalin: Bocsáss meg






















Eder Katalin: Bocsáss meg

Majd egyszer ott leszek a szellő ölén,
a rózsaszín virágok szirmai között.
A levegő illatában, a forrásban
szomjadat oltom.
Ott leszek a napsugárban
és simogatom arcod.
Akkor végre magamhoz ölelhetlek,
s a végtelenségig melletted lehetek.
Akkor talán megbocsátod,
hogy ennyire szeretlek.

Serfőző Attila: Mondd, miért...














Serfőző Attila: Mondd, miért...

Mondd, miért vagy te más, mint a többi?
Miért épp te lettél nekem?
Árnyad, ha látom, már beleremegek.
Elédbe tenném mindenem.

Gondolattá formálok száznyi érzést,
s végül megakad a szó.
Szorongat egy furcsa nyugtalanság –
nincs mi ehhez fogható.

Félek, hogy nem maradsz meg nekem,
és bár mindig alkuszom,
elengedlek utadra számtalanszor.
Hol jársz? Nem tudhatom.

Sugarad bejárja árva csillagködeim.
A mindenséget adom cserébe.
Fényed rabul ejtem, nincs visszaút:
Te vagy a világ e szívben.

2012. április 21., szombat

Képzelt képzeleteddel



























Szabó Lőrinc: Képzelt képzeleteddel

Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod, együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhülni szorítását szíveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magába, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél, s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.

Hiányzik az életből valami
















Móricz Eszter:
Hiányzik az életből valami

A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése. Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!
Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk, - a szeretet. 

2012. április 20., péntek

Őri István: Végtelen utazás






















 

Őri István: Végtelen utazás

Elvittél magaddal egy napon
elvittél magaddal holdfényben, csillagon
egy cseppben, mely Rád hullt csendesen
egy szívben, mely így szólt: ,,Kedvesem"


Elvittél, mert fontos volt Neked
elvittél, mert nincs más, ki szeret
elvittél, hogy ott legyek Veled
s érintsem Napsugár-szemed 

2012. április 19., csütörtök

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

























Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
 

Időtlen összetartozás
















Bonifert Ádám:Időtlen összetartozás

A lélek ereje mérhetetlen. De mégis méri a bennünk lévő végtelent.

Mikor már megengedhetjük magunknak,
hogy csöndbe olvadt szavakkal beszéljünk,
s a némaság lágy ölelése közben
érezzük a hallgatásból sugárzó erőt -
mikor már érintés nélkül is feléled
ujjainkon társunk bőrének íze,
s a simogatás élménye kísér
az egyedüllét perceiben is, -
mikor sötét hangulatok közé is
bekúszik egy szem derűs csillogása,
s a belső fény melegen átvilágít
a kedvetlenség nyomasztó falán -
mikor hallod egy másik szívnek
dobogását és érzed ritmusát
akkor is, ha nincs a közeledben,
akkor talán megtaláltad
a megmagyarázhatatlan lét
legtitokzatosabb jelenségének,
a lélek erejének a forrását,
a kifogyhatatlan erőt adó
szeretet delejes lényegét.
Mikor már megengedhetjük magunknak -
már szinte egy lett két lélek és szív -
mert időtlen az összetartozás.
 

Két rokonlélek...
















,,Az élet talán legigazságtalanabb helyzete ez. Megtalálni azt az embert, akiről az első pillanattól kezdve tudod, hogy megtestesít mindent, amire valaha is vágytál. Olyan személyt, akinek egyetlen érintése felér egy évszázad csodájával. Tudni, hogy tökéletesek lehetnétek együtt és érezni, hogy sosem kellene más. Az élet legcsodálatosabb találkozása lehetne ez. Két rokonlélek vég nélküli szárnyalása. De ez sosem ilyen egyszerű. Hisz Ő még nem lát Téged, Te pedig nem ronthatsz be az életébe hangosan kiáltva, hogy: "Szia, én vagyok a tökéletes társad, akinek az egyetlen célja, hogy boldoggá tegyen." Nem törhetsz be minden egyes ajtót, mert hiába figyel fel rád, az sosem lesz ugyanaz. Nem tehetsz mást, mint hogy egyszer elsétálsz előtte, mélyen a szemébe nézel, és reméled, hogy a lelkeitek épp ugyanazon a frekvencián rezegnek és összekapaszkodnak majd. Talán csak várnod kell. Lehet, hogy még nem áll készen rád. Így végül két lehetőséged marad. És Te várni fogsz rá. Mert szereted...”

Wass Albert: Tenger az élet
















Wass Albert: Tenger az élet  (részlet)

Sok ezer év óta hullámzik velünk, sok ezer év óta hullámzik velem. Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen, szürke kis parányok, mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább. Minden csepp egy másik kicsi cseppet, a mérhetetlen, szörnyű óceánban. Jaj, borzalmasan nagy ez az óceán és egy vízcsepp olyan parányi benne. Sok ezer év óta keresem már őt, kis vízcsepptársamat, és alig lelem meg néha-néha... olyankor is egy pillanatra csak. Háborog a vihar, röpít a hullám Voltam koldus, béna, nyomorék, hazám a templomajtó... ő talán királynő volt akkor és garast dobott reszkető kezembe... Császár is voltam... büszke, nagy, hatalmas... ő talán rőzsét szedett valahol az erdőn, de éppen akkor nem vadásztam ott, mert dolgom volt, más... fontosabb, nagyobb... pedig akkor is csak azért éltem, hogy megkeressem őt. Most is keresem. Néha belenézek valakinek a szemébe... aztán tovább megyek. Nem ő volt, ez sem ő volt. Néha belecsókolok valakinek a piros szájába... aztán idegenül néz össze a szemünk... ezt a vízcseppet sem én kerestem. Valaki más. Néha összesimulunk, amikor sír a tangó... kilessük egymás szíve dobogását... aztán fáradtan lehull a kezünk. Tovább. Egymás lelkébe belenézünk... csókos éjjelek virágcsodáival teleszórjuk egymást... aztán búcsút intünk és mosolygunk hozzá... és keresünk, keresünk mindnyájan, mindig, míg világ a világ. Lehet, hogy megtalálom ebben a lázas, furcsa életemben, amit ma élek. Lehet, hogy nem. Mindenütt, mindig csak őt kerestem. Űz, hajt a vágy, hogy a szemébe nézzek, mert régi magamat látom meg benne, páfrányos erdők örökzöld csendjének meseóriását. Hogy megszorítsam a kezét és a lelkébe csókot leheljek, szebbet, szentebbet, mint amilyent valaha asszonyszájra adtam. Egy pillanatra csak. Aztán jöhet ismét a hullám, leránthat a mélybe vagy sugárszálon az égig emelhet... valaki utánam csodálkozik... Aztán lehetek harmatcsepp márciusi ágon, lehetek százöles tengermélybe zárva: Mindörökre őt fogom keresni és ő engem fog keresni mindörökre.

2012. április 17., kedd

Aki soha nem érzett még...




















Szeitz János: Aki soha nem érzett még...

Aki soha nem érzett még az arcán
vigaszt varázsló gyöngéd kezektől
bánat és öröm könnyeit letörlő,
keservét feledtető simogatást,
béna a szíve, szerelme tétova.

Szabolcsi Zsóka: Éjbe merültél

 
Szabolcsi Zsóka: Éjbe merültél

Mély éjbe merültél már...
Hajnalonként újra kutatlak,
vajon feldob-e még az idő
az emlékezet árnyas-bogas
lombsátorából
egy csókízű mosolyt,
egy bátorító érintést,
egy villanásnyi csöndet,
melyet együtt hallgattunk
érezve a gondolatok
simítását, puha ölelését?
Látlak, s újjászületek
minden reggel,
hogy estére megérjen bennem:
veled akarok álmodni.
Vajon a te hajnalodban
van még szerepe
tenyeredben rejtőző
illatomnak?
 

Bognár Barnabás: Hazavársz















Bognár Barnabás: Hazavársz

Indulok haza, mert hazavársz,
s mire hazaérek,
te is otthonra találsz
bennem.

Paul Géraldy: Áradozás

















 
Paul Géraldy: Áradozás

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Hallod? Bolond vagyok. Bolond...
Ezt zúgom egyre a szivednek...
De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...
Szeretlek, érted, drága, mondd?
Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban!
Várj, kitalálok valamit...
Hát igenis, a csók magában nem elég.
Valami fojt, zokog itt bennem és elég.
Tisztázni kell most, hogy mi van mivélünk.
Amit érzünk, ki kell fejezni még.
Többé-kevésbé a szavakban élünk.
Szók kellenek, kell elemezni.
Kell, hogy kimondjam néked ezt ni...
Tudd meg, mivel vagyok tele...
De bár találnék sok költői dolgot -
felelj nekem - több lenne-e,
mint az, hogy átölellek így, te boldog
hétköznapom költészete,
míg százszor és ezerszer fölsikoltok:
Te! Te! Te! Te!
 

Vitó Zoltán: Szerelmes szonett

































Vitó Zoltán:
Szerelmes szonett

Tested egész felületét egyszerre
huszonkét kézzel szeretném ölelni:
minden porcikád találjon kezemre:
birtoklásoddal nem tudván betelni.

S felszín mögött kincses lényedre lelve,
amerre jársz, alakodat belengi
lelkem - fénylő burokként is ölelve -,
s csak ámulok, hogy' tudsz egyszerre lenni:

kacagva-féltő, aggódós-vidám;
szárnyas sirályom, bukdosó gidám...
- S most titkot törni nem is lennék képes,



a Titok úgyis feltöretlen édes:
Te engem értve, vágysz, hogy értselek -,
s hogy száztíz ujjammal érintselek...

2012. április 16., hétfő

Need You Now

Hajnal Anna: Messziről


Hajnal Anna: Messziről

Reggel van, ágyamon ülök,
de enyém messze tenyered,
és hirtelen csókom nyomán
finom köd futja be szemed.

Be édes fészekre talált
ajkamnak bújkáló tüze, -
szorongás száll fel szívedig,
s a reggel fűszeres íze
lángokkal csap szét ínyeden,
és minden ered megtelik
szúró villámokkal,
amik fel-felcikázva szívedig
vakítanak, s Te nem tudod,
mitől őrült meg reggeled,
míg ajkam lassan,
szomjasan csókolja
ájult tenyered.

Bodnár Éva:Titokban vágyni
















Bodnár Éva:Titokban vágyni

Kezed felém nyúl, hozzám ér.
Kezem kezedhez el nem ér.

Karod ölelne karomba vágyakat.
Karom remegve várja, de... nem szabad!

Szemed keresi titokban két szemem.
Benne ígéret – végtelen szerelem.

Szemem lelkednek tükrében elmerül,
tudom, sohasem leszek már egyedül.

Hangod életre kelti az álmokat,
lágyan megérint..., aztán megsimogat...

Hangomat te is hallani akarod,
némán üzenem: csakis tiéd vagyok!

Szívemben lángol ezernyi érzelem,
szíved ott pihen szerelmes szívemen.

Karom ölelne karodba vágyakat,
karod remegve várja... Még nem szabad!


Szabolcsi Zsóka:Boldog morzsák























Szabolcsi Zsóka:Boldog morzsák

Derengő álmok közt ránk hulló
hajnali fény csillan csapzott hajadon.
Arcodon még boldog morzsák
mosolyognak.
Csak pillantásom simogat.
Talán megérzed.
Szemed lehunyva nyújtod
felém kezed.
Összekulcsolódunk.
A kíváncsi napfény glóriába fon minket.
Nekünk születik a reggel.

2012. április 15., vasárnap

Jószay Magdolna: Szívünk dala
















Jószay Magdolna: Szívünk dala

Leszáll lassan az éj,
...
Kezem érintésedre vár,
arcod melegét vágynám érezni,
s az óra hiába jár…

Hiányzol, kedvesem.
S a lég körülöttem
hideg, mint a kő…
S ha mozdulok,
velem mozdulsz Te is,
ha lélegzem, minden sóhajjal
a Te neved,
a Te szemed,
a Te csókod,
a Te kezed
rebben bárhonnan elő,
s köztünk a kilométerek
a realitás tényébe vesznek,
míg szeretethullámaink
büszkén legyőzik
a távolság ködös
útvesztőit.

Hatházi Áron: Meztelenül


















Hatházi Áron: Meztelenül

Meztelen még nem voltam.
Csak te látod
lelkem titkait.

Csak száz kabátban,
álarcban láttad
vésett ráncait.

Előtted állok pőrén.
Szavaim -
szennyes ruha -
köröttem lehullva.

Sarkokba leszórva
létem száz boga.
Előtted állok némán.
Magamból csontig
kihámozva.
S ütések helyett lám
Te felöltöztetsz
új ruhába.

Neved remegő tűz ajkamon...
Kezed lágy érintés
vállamon...
Ha olykor rám nézel,
hűsítő mosolyod
arcomon. 

Barnakay Miklós [Szeretlek]

















Barnakay Miklós [Szeretlek]

Szeretlek, mert szeretsz,
s hogy mért teszed,
nem firtatom;
szeretlek, hogy szeress.

Szilágyi Hajnalka: Ringató csend
















Szilágyi Hajnalka: Ringató csend

Csendhez szédülő estfényben
lelked velem álmodik ezeregy éjt,
tested értem ébred,
létezésed bennem holtomiglan
szerelmet szül.

Legyél ma este a csend íze,
és várd eléd-érkezésem,
hogy rejtett utakon rád találva,
finom gondolatok paráznaságával
bújjak el levetkőzve benned.
Szeretve szeress,
szaggasd le rólam az álmok
sűrűre szőtt kékruháját,
öltöztess fel isten hímezte
ártatlan mezítelenséggel.

Csendszavak szakadnak fel,
szirmait tépi ajkamra a vágy.
Hagyd felfedeznem bujaságommal
a lángszínű örvények szédületét,
hogy ronggyá dúljuk csókjainkkal
a körénk feszülő szelíd estét.
Engedd, hogy éhes testem
sóhajtva kússzon át rajtad,
őrizd vigyázva tomboló lelkem,
ringató öled fészkében.

A lágyhullámok éji felszínén kúszunk,
életfogytig ölelő szerelembe
zuhanva visszakapaszkodunk.
Szemhéjad alá csitulva,
az álomvilág peremén lebegve,
testünket lassan betakarja
a hajnal gyönyörbe ágyazott csendje.

2012. április 13., péntek

A legszebb vallomás

Farkas István: Ölelés



















Farkas István: Ölelés

Én még sosem láttam a tengert.
Nem álltam partja homokjában,
hűs vize nem ölelt,
hulláma nem ringatott.
Nem láttam felette felkelni
vagy lenyugodni a napot,
víztükrében az éjszaka csillagait,
vagy az ég kékjét.
Nem csapta szélvihar arcomba
sós vízcseppjeit,
soha nem éreztem illatát
és nem láttam a háborgó vízbe
csapódó villámokat.

De néha elképzelem,
hogy ott vagyok és látom.
Úgy érzem, hazaértem,
megtaláltam otthonom.
Érzem érintését testemen,
ringat csillagfénytől ezüst
hullámain és úgy ölel,
olyan szerelmesen,
miként most csak
vágyaimban, kedvesem.

Horváth Gabriella: Ha nem is...
















Horváth Gabriella: Ha nem is...

Engedd, hogy nézzelek,
ha nem is látsz engem.
Engedd, hogy halljalak,
ha nem is szólsz hozzám.
Engedd, hogy érezzem
kabátod melegét,
bár tudom, tán soha
nem teríted azt rám.

P.Pálffy Julianna:Reggel (pillanatkép)

















P.Pálffy Julianna:Reggel (pillanatkép)

… régóta vártad ezt a reggelt, amikor felébredsz és újra szép a világ, nem gondolsz semmire és senkire, örülsz, hogy süt a Nap, a madarak zajosan csivitelnek…, jó az utcán sétálni, felnézni a házak ablakára, ahonnan visszaragyognak rád a reggeli napsugarak…, ahol a harmatcseppek még őrzik a hajnali szivárvány egy-egy kis darabkáját és arra készülődnek, hogy újra visszatérhessenek és újra ívet rajzolhassanak az égre.

A fájdalom már nem kínoz, csak emlékeid vannak, maradtak. Persze érezni fogod még, hiszen a szívedbe zártad. Elfelejteni nem akarod - nem is tudod - de már becsomagoltad…, minden egyes emléket egy kis virágsziromba, amit örökre megőrizhetsz Ha ki is bontod, tudod, hogy bármikor visszacsomagolhatod, a tiéd marad.
Mosolyogsz és újra nyitott vagy, újra a régi önmagad lehetsz… vagy még jobb, több is talán, mert gazdagabb lettél egy gyönyörű szerelemmel.
Nem múlt el, csak színes emlékcsokorba kötötted…


… reggel boldogan ébredtél,
apró örömpillék röpködtek
- szivárvány színekkel -
kibékültél végre a szíveddel.

Játszik velem a képzeletem...






















Játszik velem a képzeletem...


"Elképzelem mindazokat a pillanatokat, amit megosztunk majd egymással az elkövetkező ezredévben. Látom magunkat, ahogy belevágunk az utazásba, tele reménnyel, kalanddal, hitteli várakozással. Látom magunkat kicsi kutyakölyökként, akik együtt születtek a meleg alomban, együtt nőnek fel, puha borzas labdával játszanak, és egymás mellett alszanak a kis kosárban. Látom magunkat idős párként, egymás szeretetében megpihenve, megbékélten a világgal. Elképzellek a tanáromként, aki mindig ott van, hogy támogasson a bánat idején, és mosolyogjon, ha sikert érek el. Te és én két madár vagyunk, együtt szállunk a tiszta, meleg kék égen, egyszerre mozgunk kozmikus táncban. Újra és újra különböző szerepeket játszunk, különböző jelmezekben, különböző alkattal, különböző helyeken. Harcolunk, nevetünk, játszunk, sikoltunk és táncolunk, de ott vagyunk, felfedezve önmagunkat, egymást, és a Világegyetemet számtalan alakban.És azután látom magunkat, két csillag vagyunk a villogó fény galaxisában, szár és bimbó vagyunk a gyönyörű rózsán, esőcseppek vagyunk a buja dzsungelben. Látlak téged, mint a hegyi patak zubogva lerohanó vizét, és érzem, ahogy versenyzek veled, melyikünk éri el előbb az óceán széles víztükrét. Látom magunkat, mint az égen átsuhanó két felhőt, a nap két sugarát, ami az alattunk fekvő bolygót melegíti.És bár tudom, hogy régóta együtt vagyunk, és még sok életet osztunk meg egymással, továbbra is teljes csodálattal adózom neked. Szeretlek, akár az első alkalommal, és várakozással nézek elébe minden pillanatnak, ahol újra és újra összetalálkozunk majd. Kapcsolatunk időtlen, végtelen és tiszta. Tartsuk mindig nagy becsben a szeretetet, ami összeköt minket örökkön-örökké!"

(Mallika Chopra)

2012. április 12., csütörtök

Őri István: Örök tánc


Őri István: Örök tánc


Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.


Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban

szerelem!

Szeretlek - csak szeretlek...

















Safárik Gabriella: Szeretlek - csak szeretlek...

Felhajtom gallérod tekintetem tűzével
Nyakadba csókolom vágyam - s válladra teszem
Magamban hordozom férfi kezed bársonyát -
S tested mosolya sejtelmesen robban belém
Mélyen hasítod énem - kegyelmed nem kérem
Ölembe izzad hajnalod gyöngyöző cseppje

Mostanában fáradtan ballagnak haza az álmok
Gondolatok gördülnek fázón szerteszét
Vágyam szobájában rám csapódik emlékek ajtaja
S nem látok kérdések sűrű homályában
A fákon szél hegedűje játssza tél dalát
Sziklás gondolathegyek szétvágják egünk

Ölelés szomja dalol éhes madárként - hol
véremben fürdik esthajnal szeretőm - a telihold
S kergetjük egymást bujaságok csillaglepedőjén -
De veszett kutyaként ránk ront a hajnal -
mohó pírja összemarja arcunk - s a Nap gúnyosan
rántja le meztelen csontjainkról az éj takaróját...