Valamiféle könnyed és bizsergető lebegés jár át, ami mélyről fakad, és szétárad, te pedig képtelen vagy visszafogni, és nem is akarod...
Ragyogsz, érzed, olyan mélyről jön, s mosoly ül ki arcodra, nem, nem az a fajta minden rendben van ? mosoly... ez más...
Két percnyi emlék, két levegővételnyi idő között, amíg csukott szemmel bámullak...
Remeg a hangod, minden egyes porcikád zizeg, lélegzik, lüktet, él... S te kapaszkodsz az érzésbe, az érzés pedig átkarol, árad belőled, s te nem, nem akarsz lezuhanni, érezni akarod ezt mindvégig...
Ameddig még lüktet benned az élet...
Szemeimmel érintem a lelked...
Ha számítana egyáltalán más, mint azok az átkozott, gyötrelmes pillanatok, amikben az álmaim nem valósulnak meg... és mégis boldog vagyok...
Sosem feledni... S néha gyötrődni... Néha pedig csak élni... átélni... megélni...
Veled vagy nélküled... mit számít? A lényeg, hogy Tőled...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése