...elaludtál.......... nem tehettem mást, csak csendben néztelek..........abban a pár percben egészen az enyém voltál, a zene körülölelt bennünket, olyan volt mint egy esti imádság.......... néztem az arcodat, az összeborzolt, rakoncátlan tincseidet, és boldog voltam, mert ilyen közelinek soha nem éreztelek.......... figyeltem, ahogy lélegzel és én ugyanolyan ritmusban vettem a levegőt, nehogy felébresszelek, lehunytam a szemem, átadtam magam, a legédesebb semminek..........ha megmozdultam, velem mozdultál, még abban a pillanatnyi álomban sem engedtél el magadtól.......... szeretném, ha soha nem engednél el, szeretném látni a szemedben újra és újra a vágyat, szeretném látni, amikor elhomályosítja a beteljesülés..........
a folyó felől, langyos nyári szél hozott hűsítő fuvallatot,
megsimogatva mindkettőnket, hogy az a pici borzongás felébresszen és
újra elmerülhessünk valami nagyon távoli, valami nagyon mély
gyönyörűségben.......... felébredtél és a szemedben ott volt minden,
amire vágytam.......... szeretném, ha mindig éreznél engem, az
illatomat, a vágyamat, a szerelmemet, szeretném látni, ahogy felém
fordulsz és egyszerűen csak rám nézel és rám mosolyogsz.......... még
soha nem néztek így rám, még soha nem hallottam így szerelmes szavakat,
még soha nem adtam át magam így, senkinek........... akkor is, ott is,
nagyon szerettelek... (P. Pálffy Julianna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése